HP Probook 655G2: Bulldozer „szénné” optimalizálva

Mivel már elég régóta foglalkozok mindenféle laptoppal, egyre kevésbé kapom fel a fejem egy-egy példányt látva. Ám a HP Proook 655G2 meg tudta dobogtatni a szívemet, igaz nem a külcsínnel. Persze nincs azzal sem semmi baj, de a belső az ami számomra tudott érdekességgel szolgálni. Úgy gondoltam hogy készítek róla egy beszámolót!

A HP a Probook szériát az Elitebook széria alá pozicionálta, illetve pozicionálja máig. A gyártó ezekkel a modellekkel is az üzleti kategóriába célozza termékeit, viszont az Elitebookokkal szemben, itt-ott spórolva, némileg olcsóbb terméket tud biztosítani a vásárlók kegyeiért. A HP Probook 655G2 2016-ban jelent meg, s ahogy korábban már megszokhattuk a számozás 5-össel végződéséből lehet következtetni, hogy a gép AMD alapokra épül.

Először is ismerkedjünk meg a laptop külsejével.

Ez a HP Probook már az „új” dizájnt képviseli, s elindult az Ultrabookok „világa felé” azaz legyen a gép minél vékonyabb, mert az „menő” És fém helyett készüljön műanyagból, mert az olcsóbb a gyártónak… akarom mondani, mert ezzel súlyt lehet spórolni, és könnyebb gépet kap a felhasználó.

A gép fedlapja szürke bevonatú műanyag, középen egy dizájnos HP logóval megspékelve.

A Laptop jobb oldala:

Na itt aztán van minden ami szem-szájnak ingere! Van egy szem jack csati, mellette egy USB Type C port, ami megsüvegelendő. Majd jön az üzleti kategóriás gépeknél megszokott Display port, két hagyományos ISB port, egy LAN aljzat, egy micro SD kártya olvasó, és itt található a dokkoló csatlakozó is. A gép hátuljánál pedig a töltő csati látható

A laptop bal oldala:

Egy szép nagy hűtőrács látható, illetve a DVD meghajtó, továbbá találunk egy Smart Card reader-t is.

A kijelzőt felnyitva elénk tárul a manapság teljesen átlagos látvány.

Egy szigetes kialakítású billentyűzet ami rendelkezik háttérvilágítással, és egy touchpad, ami legalább kapott fizikai egér gombokat. Ami még megemlítendő, az a kijelző jobb alsó részénél található dedikált Wifi, és hang némító gomb

A korábbi Probookoknál megszokott fém anyaghasználatot sajnos nem csak a kijelző fedlapjának esetében felejthetjük el, hanem úgy mindenhol. Sajnos az egész gép műanyag vázba költözött, de legalább az összeszerelésbe nem lehet belekötni, illetve azért az igazi alsó kategóriás gépekhez képest még így is érezni a minőségibb masszívabb felépítést.

Most, hogy megismerkedtünk a külsővel, lássuk mi lapul belül:

15,6″ 1366X768-as kijelző
AMD A10 8700b APU (4 mag)
Radeon R6 IGP 384 Shader egységgel
2X4GB DDR3 RAM (1600MHz)
120GB SSD (M.2)

Még mielőtt kezdődnének a tesztek, ismerkedjünk meg kicsit a laptopban található AMD A10 8700b APU-val:

Az AMD A10 8700b APU 2015 szeptemberében került piacra, s az Excavator mikroarchitektúrára épül. ÉS akkor itt lehetne folytatni a főbb tulajdonságokat, de most jutottunk el oda, amire céloztam, hogy megdobbantotta a szívemet a laptop.
És akkor most következtessünk el egy kicsit ettől a cikktől! Aki kifejezetten a laptopra kíváncsi, nyugodtan skippelje ezt a bekezdést. Akik pedig maradnak, őket szeretném az AMD AM3+-os Bulldozer platformjáig vissza kalauzolni. Az AMD Phenom II széria ami aránylag elfogadható volt a konkurenciával szemben (Intel Core 2 Quad) Mindenki várta az új mindent átütő sikerű AMD processzorokat. Már a megjelenés előtt évvel/évekkel szivárogtak ki információk, hogy majd milyen jó lesz az AM3 platform, és az új felépítésű Bulldozer architektúra.
Az AMD, a Bulldozer Architektúrát még valamikor 2006-ban elkezdte fejleszteni, amiről eleinte még nem sokat lehetett tudni, de ahogy telt múlt az idő, egyre több információ látott napvilágot. Szépen kiderült hogy ez a felépítés merőben más lesz, mint amit az AMD korábban alkalmazott CPU-inál.
Kiderült, hogy erre az architektúrára épülő processzorok támogatni fogják a Multi-Threading-et, azaz a többszálúságot, ami annyit tesz, hogy egy időben párhuzamosan 2 szál osztozik az erőforrásokon, ezzel is próbálva az üres órajel ciklusokat kitölteni, s hatékonyabbá tenni a feldolgozást
A megoldás nem egyedi, hiszen már korábban az Intel is alkalmazta ezt 2002-ben a Pentium 4-es CPU-inál, Hyper Threading formájában!
Persze az Intel megoldásához képest az AMD merőben más felépítést használt! A Bulldozer architekturális processzorok két szorosan összekapcsolt integer magot tartalmaznak, s ezt a két összekapcsolt magot hívjuk egy modulnak! Ezek az Integer magok rendelkeznek saját L1 Cache memóriával, de az L2 Cache-en és az FPU-n osztozniuk kell!
Tehát a Bulldozer CPU-k esetében, mint a CPU mag fogalom már megszűnt, és inkább modul név vette át a helyét. A legerősebb Bulldozer CPU-kban 4 ilyen modul kapott helyet, így nem nehéz kitalálni, hogy összesen 8 integer magot tartalmaznak ezek a CPU-k!
Szóval mindenki várta a csodát, ami 2011 októberében meg is jelent, AMD FX8150 formában. Majd az első tesztektől mindenkinek leesett az álla. És sajnos nem pozitív értelemben. A CPU teljesítménye, legyünk őszinték. Katasztrofálisan sikerült, miközben a fogyasztás az egekben. Eleinte az aktuális Windows (7) ütemezőjére fogták a gyenge teljesítményt. Jöttek is a patchek, amik persze hogy nem váltották meg a világot. Ekkoriban már lehetett tudni az AMD utitervét, hogy a Bulldozer architektúrát több generáción keresztül reszelgetni fogják, szóval mindenki nyugodjon le, jó lesz majd nekünk, ha akarjuk, ha nem. Egy évvel később, 2012-ben a Bulldozer némileg optimalizált verziója, a Piledriver tette tiszteletét, a legerősebb FX8350-es modellel. Az előrelépés tényleg érezhető volt. Némileg csökkent a fogyasztás, és az órajelenként elvégzett műveletek száma is javult. A probléma ott volt, hogy addigra az Intel a Sandy Bridge/Ivy Brdige CPU-ival már fényévekkel húzott el. Az Intel 2013-ban a 4. generációs CPU-ival, a Haswell-ekkel végleg eldöntötte (ideiglenesen) a CPU piac versenyét. Addigra a csúcs AMD processzorok az Intel közép-alsó kategóriás Core i3-as CPU-ival is alig-alig tudták felvenni a versenyt. Ráadásul erre az évre az AMD-től csak APU-kat kaptunk az FM2-es foglalatba, amik meg sem próbálták az Intel akár közép kategóriás CPU-ival felvenni a versenyt. Aztán csak eljött 2014, amikor az AMD bemutatta a még mindig ugyanerre az architektúrára épülő, de ismét némileg reszelt változatát, a Steamroller architektúrát. Akik komoly teljesítményű CPU-ra vártak, ismét csalódniuk kellett, mert igaz a Steamroller egy picit megint javult, viszont ezek a processzorok már csak APU formában, az FM2-es alaplapokba jelentek meg. Az AM3+-nak végleg leáldozott… Annak ellenére, hogy az AMD még a megjelenésekor felvetett egy útitervet, hogy jönnek majd az ilyen processzorok. Én úgy gondolom, ennek az az oka, hogy ekkoriban már az AMD kénytelen volt elengedni az FX CPU családot, és magát a Bulldozer architektúrát, és a modulos felépítést, és a háttérben már „nyél gázon” fejlesztették a Ryzent. Aztán azért valahol mégis beváltotta az ígéretét az AMD, mert 2015-ben megjelent az utolsó modulos felépítésű CPU architektúrája, az Excavator. Üröm az örömben, hogy ezek a processzorok csak laptopokban jelentek meg… Többé-kevésbé… Annyi sarkítás van a dologban, hogy aztán pár Carrizo alapú FM2+-os CPU is megjelent, illetve még egy érdekesség! Mikor megjelent a Ryzen, és vele együtt az AM4-es foglalat, eleinte lehetett kapni AM4-es Excavator architektúrára épülő AMD APU-kat, amik hiába a Ryzen-hez készült alaplapokba illeszkedtek, még mindig a jó öreg Bulldozer-el megjelent modulos felépítést használták. De ott már a DDR4-es memória modulok is támogatottak. NA egy olyan processzort de letesztelnék amúgy még…

Aztán csak eljutottunk a laptop központi egységéhez, az AMD A10 8700b központi egységéhez. Ez az APU is az Excavator architektúrára épül. Azért voltam izgatott a laptop tesztjekor, mert arra voltam kíváncsi, hogy a végletekig reszelt modulos felépítésű AMD processzor mire képes. Mivel laptopról van szó, ahol a fogyasztás miatt a teljesítmény erősen vissza van fogva, hogy valójában mire is lenne képes, ha 100W körüli TDP-vel gazdálkodhatna a processzor, nem fog kiderülni, de azt látni fogjuk, hogy 15W-ból egy „elcseszett” architektúra sok-sok optimalizálás után mire is képes.

Maga a Processzor/CPU magok:

És akkor ismerkedjünk meg az AMD A10 8700b-vel is részletesebben! A 4 Carrizo processzor mag 28 nanométeres csíkszélességgel készült. L2 Cache-ből 2X1MB jutott neki, míg L3 Cache-ből nulla.Utasításkészletekből a „klasszik” MMX-től kezdve az SSE-SSE4.2-ig támogatott minden, de van itt még AVX, AVX2 AES titkosítás, hardveres virtualizálás, és Turbo Core is, csak hogy a fontosabbakat említsem. A processzor 1800MHz-re lett hitelesítve, de ha csak 1 szálú feldolgozás folyik, akkor 3,2GHz-re is fel tud „turbo”-zni. A Processzorba épített memória vezérlő a 2133MHz-es DDR3-as memória modulokat is támogatja akár, de szintén a processzor részét képezi a PCI Express 3.0 vezérlő, amiből 8 sáv biztosított.

Grafikus alegység:
A Processzor részét képezi egy R6 nevezetű integrált videokártya, ami a Wani kódnevet kapta, és a harmadik generációs GCN architektúrára épül. A grafikus mag 384 Shader egységet tartalmaz. Memóriából a rendszermemóriát használja, aminek hálás hatása van, hogy már 2133MHz-es modulok is támogatottak. Az IGP multimédiás képessége elég modernre sikerült, mert már a 4k-s tartalmak 60FPS-en való lejátszása hardveresen támogatott, illetve utólag a Directx12-es API support is biztosítva lett.

Memóriából igaz 2133MHz-ig lehet nyújtózkodni, sajnos én csak 1600MHz-es modulokkal tudtam tesztelni a laptopot, ez némi teljesítményvesztéssel járt, főleg a grafikus teszteknél.

NA de akkor jöjjenek a tesztek, először lássuk mit villant a CPU alrészleg:

Az 1 szálas eredmények elég gyengére sikerültek, lásd Super PI, vagy a CPU-Z 1 szálú benchmarkja, illetve én még a Linx 8Gflops-os teljesítményét is eléggé keveslem. Ezen az eredményeken picit javított volna azért ha 2133MHz-es memória modulokat használok. Viszont ha azt nézzük, hogy egy AMD FX6100-as asztali CPU 26másodperc alatt futtatja a super PI 1M tesztjét, akkor érezhetően van előrelépés, és ne felejtsük el, hogy egy 15W TDP-s processzorról van szó. Ha megnézzük a CPU-Z több szálas benchmarkjának eredményét, akkor az látható, hogy egy combosabb asztali Core2 Duo, illetve egy 3GHz körüli 4 magos AMD Athlon II szintjét hozza. Ami persze mai szemmel nem sok, de még mindig fontos tényező, hogy 15W-ból.

Most pedig jöjjön pár szintetikus grafikus teszt, a jó öreg 3Dmark06 és az Unigine Valley formájában:

Ha a 3Dmark06 CPU pontszámát nézzük, akkor nagyjából az első generációs mobil Core i5 CPU szintjével egyenértékű az eredmény (ez nagyjából látszott a CPU teszteknél is, amikor egy combosabb Core 2 Duo-hoz hasonlítottam)
A grafikus alegység viszont kifejezetten jól muzsikált még itt is. Igaz a standard 1280X1024-es felbontás helyet picit kisebb, 1280X720-as felbontásban futott a teszt, de ez nagyjából az első AMD APU, az A8 3870 szintje, illetve az Ivy Bridge HD Graphics 4000-esénél is egy jó 30%-al erősebb… Nyers erőben. Újabb tesztprogramoknál, játékoknál még nagyobb lehet a különbség

Az Unigine tesztje is elég szépen futott, igaz csúnya az a 6FPS körüli minimum, de alapjába véve elmondható, hogy nem diavetítésként futott a program, én nagyjából egy asztali Geforce GT730-ra saccolnám a teljesítményét

Az idő rövidsége miatt sajnos csak kevés játékkal tudtam letesztelni, de lássuk:

Oké, hogy a Far Cry 2 2008-as, míg a Blur 2010-es játék, de a nagyon jól optimalizált Grid 2 is 2013-as, de legalább elmondható, hogy High részletesség mellett is elboldogult a játékokkal a kis AMD APU. Szóval lehet hogy nem ezzel fogjuk a Cyberpunk2077-et végig vinni, de a régebi játékok kompromisszum mentesen futtathatóak vele.

Összegzés:
Az eredményeket lehet nézni így is, úgy is. 2016-ban ez a CPU teljesítmény kevés volt. Még akkor is ha 15W-os TDP keretből kellett megoldani a mutatványt. Viszont úgy is meg lehet nézni, hogy a tényleg vérszegény Bulldozer architektúra pár évnyi reszelgetés után azért tényleg sok fejlődésen ment át, és ha erősen zsákutca is volt, de a „végére” volt azért benne fantázia. Persze megint árnyékot vet rá, hogy az Intel ekkoriban nagyon „elemében” volt, és nagyon ellépett. Viszont ha a grafikai részlegre tekintünk, akkor arra nem lehet szavunk, 15W-os TDP keretből amit akkoriban ki lehet hozni, az AMD kihozta. Így vagy úgy, De a Carrizo után 1 évvel később már mindenki a Ryzenről beszélt, sőt igaziból a Carrizo idején is, hiszen a megjelenés előtt 1 évvel már bőven szivárogtak a pletykák. Tehát ez is azért árnyékot vetett erre a processzor családra, de számomra akkor is jó volt látni, hogy mire is volt képes a Carrizo, míg így visszafogott TDP mellett is.
Na de hogy beszéljünk egy kicsit magáról a laptopról is! Sajnos a korábbi Probook-ok után ez a modell már erősen visszalépés a minőség terén. Hiszen műanyag. De hát ez a tendencia, és a későbbi modellek sem lettek jobbak ilyen téren.
Az, hogy a gép erős vékonyításon esett át, önmagában még nem lenne probléma, mert ezzel a 15W-os TDP-vel még a vékonyított hűtés is könnyedén elbán. Továbbá az sem volt szimpatikus, hogy a kijelző egy egyszerű 1366-os panel. Ennek csak annyi az előnye, hogy legalább a játékokat könnyebben kihajtja az IGP. Továbbá szimpatikus volt még az USB Type C csatlakozó is.