Opteron 175 CPU tuningja

Ebben a bemutatómban ismét tuningolni fogok! Méghozzá egy Socket 939 tokozású két magos Opteron CPU-t fogok megnézni, mit bír!

De mit is kell Tudni a Socket 939-ről és a tesztben szereplő Opteronról? Hát akkor kezdjük ezzel, illetve egy kis előzménnyel.
Az AMD 2003 őszén dobta piacra a S754 tokozású Athlon 64-es CPU-t. Ez a Platform épült elsőnek a K8-as architektúrára, ami a korábbi K7-hez rengeteg újítást hozott. Az AMD a K8-as platformjánál az FSB-t azaz a Front Side Bus-t egy az egybe „kukázta” és helyette bevezette a Hyper Transport-ot, ami közvetlen kapcsolatot kínált a CPU és a memória között. Ez a csatorna kezdetben 800MHz-en járt. Továbbá ennél a platformnál jelent meg az AMD-nél először a CPU-ba integrált memóriavezérlő is, illetve ezek a CPU-k támogatták elsőnek a 64bites utasításkészletet, és végre megjelent az SSE2-es utasítás készlet is.
Az AMD ennek a S754-es tokozású processzoroknak nem adott túl hosszú életciklust, mert nem egész 1 év múlva már dobta is piacra a Socket939 tokozást. Itt tovább emelték a Hyper Transport órajelét 1000MHz-re, és végre támogatták ezek a CPU-k a Dual Channel memóriakezelést, (mert ugye itt már a CPU-nak kell támogatnia a Dual Channelt, hisz a CPU-ban van a memóriavezérlő) és a SIMD utasításkészleteket kibővítették immár az SSE3-al is.

Kezdetben a Socket 939-es CPU-k mind egy maggal rendelkeztek, de a platform megjelenése után egy évvel, azaz 2005-ben piacra kerültek két magos, szintén 939 tűs CPU-k is, azaz megjelentek az AMD Athlon 64 X2 processzorok. Ezekből van olyan, amiben magonként 512KB L2 gyorstár van, így tehát összesen 2X512KB, azaz 1MB a cache mérete a CPU-ban, illetve létezik olyan is, amiben 1MB L2 cache jut egy magra, ebben az esetben egyértelmű, hogy összesen 2MB az L2 mérete összesen.

Az AMD ebben az időben próbálkozott szerver fronton is villantani, és szintén 2005-ben piacra dobta az Opteront. A 939 tűs Opteronok mind egy utas szerverekbe lettek szánva, és felépítésük teljesen megegyezik Athlon társaikkal szemben. Az Opteronokban viszont minden esetben magonként 1MB L2 cache van. Illetve annyi pluszt lehet írni az Opteronok javára, hogy ezek valószínűleg válogatott processzorok, azaz törekedtek az AMD mérnökei, arra hogy az Opteronok lehetőleg kisebb feszültségen is tudják ugyanazt az órajelet, mint Athlon társaik, és ez által némileg kevesebbet is fogyaszthatnak, illetve kevésbé melegedhetnek.
Viszont, hogy nincs eltérés az 1 utas szerverekbe szánt Opteronok és Athlonok közt, ez nekünk átlagfelhasználóknak is nagyon jó, mert annak ellenére, hogy az alaplapgyártók nem tesztelték a alaplapjaikat ezekkel, a processzorokkal, az esetek nagy többségében mégis simán működésre bírhatók ezek, az egy utas szerverekbe szánt Opteronok bármilyen mezei Socket 939-es alaplapban.

Szóval az egy utas Opteronokból a következő típusjelzésűek készültek: 165, 170, 175, 180 és a 185
A legkisebb, azaz a 165-s 1, 8GHz-es órajellel rendelkezik, a legerősebb, a 185-ös pedig a 2, 6GHz-es.
Én egy Opteron 175-höz jutottam hozzá, aminek 2, 2GHz-es az órajele. Ezt a CPU-t kem küldte nekem Angliából. Ez a 175-ös váltotta fel a korábbi 170-es modellemet:

Jajj de szépek ezek az Opteronok

Jajj de szépek ezek az Opteronok

A hosszú utat sajnos megviselte a CPU egyik lába, és eléggé elgörbült, s sajnos mikor másodjára raktam bele az alaplapomba, ki is törött az egyik láb. De szerencsére Helkis barátom jártas a témában, és tud lábat pótolni: http://torottprocilab.atw.hu/

Na szóval Ennek a 175-s Opteron CPU tuningját fogom bemutatni nektek!

A Következő gép állt össze:

DFI Lanparty NF4 Ultra-D moddolva SLI-vé
AMD Opteron 175 2, 2GHz CPU
2X256MB A-Data 600MHz DDR RAM
Haldokló Geforce 7950 GX2 VGA kártya
40GB HDD
Windows XP SP3 Operációs rendszer

A tuningot a szokásos módon végeztem, azaz mégsem!
És eddig nem mondtam, de most vázolom a szitut!
Még a teszt írása előtt kiéltem a CPU-n az összes beteges vágyam, s miután kiéltem magam rajta, akkor találtam ki, hogy meg kéne írni róla ezt a bemutatót!
Na most ezt azért fontos tudnotok, mert a CPU-nak levettem a kupakját, s mikor visszaraktam, a teszt miatt, akkor már a CPU magok hőmérséklete „eltorzult” az eredeti állapothoz képest, s a magok hőmérséklete sokkal melegebb volt. Aztán kitaláltam, hogy újra pasztázom magát a magot, így jobb lesz a hőátadás a mag és a kupak közt, ami így is lett, viszont akkor meg jobbak lettek a hőfokok az eredeti állapothoz képest. Az eredeti állapotról pedig nincs lementett eredményem, illetve annyi van amennyire emlékszem. Szóval most így mondom nektek, hogy mikor kicseréltem az eredeti pasztát az MX2-re, a CPU magok hőmérséklete cirka 5fokkal csökkent az eredeti állapothoz képest. Ezt vegyétek figyelembe… egészen addig, míg a processzort úgy tuningolom, hogy rajta van a kupak!

Na de innentől kezdve a szokásos módszerrel tuningoltam. Igyekeztem a lehető legeredetibb állapotába helyezni a CPU-t is, visszaraktam rá a kupakot. Kezdésnek természetesen léghűtéssel kezdtem a tuningolását, először alapfeszültségen, majd emeltem némi feszültséget. Utána eltávolítottam a kupakot, majd még tovább emeltem a feszültséget, aztán a következő lépés az volt, hogy egy házilag barkácsolt vízhűtés lett rápakolva a procira, s mikor már az is kevésnek bizonyult, ráraktam a procira a fagyállót.
Minden órajel változtatáskor Super PI-t futtattam, hogy lássuk mennyit gyorsult a gép az adott tuningtól, illetve Everesttel monitoroztam a CPU magjainak hőmérsékletét, illetve futtattam még winrar benchmarkot is.
 A tuning eredményekből mindig az aktuális hűtéssel, és a hozzá tartozó beállított feszültséggel, maximálisan elért eredményt fogom megmutatni. Szóval, ha mondjuk 1, 45V-on kezdem el kimérni, mit bír a proci, és mondjuk, megpróbálom az 5GHz-et, és bírja, majd utána megpróbálom az 5, 5GHz-et is, és azt is bírja, viszont már felette nem akkor csak az 5, 5GHz-es eredmény fog felkerülni!
Így is lesz eredmény dögivel

Ahogy írtam, első körben egy jó nagy léghűtés került a kis Opteronra. Két 8 centis ventillátor próbálja a meleget elszállítani a full réz bordázatról. A bordázat pedig 6 hőcsővel van összekötve.

A bazinagy léghűtés

A bazinagy léghűtés

Beszerelve pedig valahogy így mutat:

Beszerelve

Beszerelve a bazinagy hűtés így figyel

Igen közben már lehet látni a hüdeigényes vízhűtést, amit a „lássuk, mi van itthon, s abból hozzunk össze valamit” elv ihletett :-D

Na és akkor így röffentettem a gépet, szépen be is töltött a jó öreg XP, gyorsan nyitottam is a CPU-Z-t, az Everestet, a Super PI-t, és a Winrart, hogy lássuk, mit tud alap órajelen a proci:

Alap órajelen

Alap órajelen

Látható, hogy itt még az alap 1, 35V-on megy a CPU illetve, hogy 11X-es a szorzó és 200MHz referencia órajel segítségével jön ki a 2, 2GHz. Mivel a szorzót ezeknél, a processzoroknál lefele lehet állítani, így a továbbiakban 10X szorzó mellett tuningoltam a processzort, csak hogy könnyebben tudjam fejben számolni, hogy a beállított referencia órajel milyen CPU órajelet fog adni.
És akkor nézzük hány fokos a proci, illetve, hogy hogyan fut a Winrar beépített benchmarkja:

alap órajelen a CPU hőfok

alap órajelen a CPU hőfok

Az 1-es és a 2-es mag közt 15 fokos eltérés mérhető, és ez a teszt végéig többnyire így lesz. Erre az lehet a magyarázat, hogy pontatlanul mér az a szenzor.

Lássuk a fagyállóval milyen hőfokok, születtek:

alap órajelen CPU hőfok fagyállóval

alap órajelen CPU hőfok fagyállóval

Tök poén, hogy -7 fok a 2-es mag. Na de ne rohanjunk ennyire előre, még léghűtésnél járunk csak.

Szóval, ahogy említettem, most még léghűtéssel, alap feszültségen mérem ki, mit megy a CPU.
Szóval belőttem a 10X-es szorzót, és 250MHz-re emeltem a ref. Clock-ot, ami 2500MHz-et eredményezett, úgy gondoltam ezt még bírnia kéne, bírta is:

2500MHz

2500MHz

Nézzük, melegedett-e a proci:

2500MHz-en CPU hőfok

2500MHz-en CPU hőfok

Szerencsére nem melegedett különösebben, végül is feszültség emelés nem volt.
Tovább próbálkoztam alap feszültségen, és a 10X277MHz-es beállítás is stabilnak bizonyult annyira, hogy lefusson a Super PI:

2770MHz

2770MHz

Nézzük az Everest, és a Winrar mit mutat:

2770MHz-en CPU hőmérséklet

2770MHz-en CPU hőmérséklet

Egy hangyányit lett melegebb csak a CPU
Alap feszültségen ez a maximum, ahol még lefut a Super PI, természetesen további órajel emeléshez már feszültséget kellett emelnem. Így a gyári 1, 35V-os értéket 1, 45V-ra emeltem.
Ennek köszönhetően 2870Mhz-en is lefutott a Super PI

2870MHz

2870MHz

De nézzük csak meg a CPU magok hőmérsékletét:

2870MHz-en CPU hőmérséklet

2870MHz-en CPU hőmérséklet

A feszültség emelés hatására most már elkezdett igen csak szépen melegedni a magok hőmérséklete, s ekkor döntöttem úgy, hogy leszedem a CPU kupakját!

Fogtam egy borotvapengét, és betuszkoltam a kupak alá, és elkezdtem kettévágni, pár perc szenvedés hatására le is jött a kupak, és ez a látvány fogadott:

CPU ketté kapva

CPU ketté kapva

Illetve eredeti látvány az volt, hogy a mag körüli SMD alkatrészek nem „úsztak” a hűtőpasztában, azaz a mag környéke még tiszta volt…

Tehát miután lekerült a kupak, így került vissza a CPU az Alaplapba. Kentem a magra egy kis hűtő pasztát, figyelem! Lekvárt ide semmi képen nem javasolt használni paszta helyett! meeeert miután a meleg miatt rászárad a magra a lekvár, onnan még a jó Isten sem fogja tudni levakarni a rászáradt lekvárt, és azt meg nem játszom meg, hogy a magról is lenyaljam, mert féltem az SMD alkatrészek épségét! Szóval ide szigorúan csak hűtőpaszta… oks?!
Na szóval mikor rá kenecültem némi MX-2-t, a hűtő ismételten vissza került a processzorra. Természetesen ezek után nagyon óvatosan kell felhelyezni a hűtést, mert most már nagyon sérülékeny lett a mag, és nem kéne lesarkaznom.
A gép továbbra is pöccre indult, s úgy döntöttem, kemény leszek, és a 2870MHz-et felrakom 2900MHz-re:

2900MHz

2900MHz

Bizony ismét stabil lett a rendszer, pedig a feszültséget nem piszkáltam!

Gondolom mindenki kíváncsi a CPU hőmérsékletére?
Akkor lessétek:

2900MHz-en CPU hőmérséklet

2900MHz-en CPU hőmérséklet

Na ugye, hogy ugye?

Cirka 20 fokkal csökkent a processzor magjainak hőmérséklete!

Megjegyzem, mikor még nem volt piszkálva a processzor, azaz gyári állapotában volt, már 2850MHz-nél megállt neki a tudomány…

Szóval, most bátran mertem tovább emelni a feszültségét a processzornak, és egy laza mozdulattal 1, 55V-ot állítottam be, lássuk mire volt ez elég:

3050MHz

3050MHz

Hehh meglett a 3050MHz is, ez már egész baráti nem de?

Ha megnézzük a CPU hőmérsékletét:

3050MHz-en CPU hőmérséklet

3050MHz-en CPU hőmérséklet

Még mindig olyan hőfokon járnak a magok így kupak nélkül, mint kupakkal kb. alap feszültségen
Ez fölött akármit is mókoltam a BIOS-ban, nem volt hajlandó betölteni sem a Windows…
Így hát beüzemeltem a maszek vízhűtésem:

Maszek vízhűtés felülről

Maszek vízhűtés felülről

Egy gyári Zalman blokk, a hő leadó két kis radiátor, amit kötegelővel felbiggyesztettem a gépház hátuljára, hátulról két 8 centis venti tolta át rajta a levegőt, míg előröl egy 12 centis szívta le. A tartály pedig egy fél literes dunsztos üveg. Keringető továbbra is a subcooling.hu felajánlásával hozzám került Laing D5, 1800l/h-s teljesítményével azé’ ott van a szeren.

Maszek vízhűtés hátulról

Maszek vízhűtés hátulról

Maszek vízhűtés oldalról

Maszek vízhűtés oldalról

Na szóval, ez így nagyon zsír, de sajnos többet ezzel a feszültségen így sem ment a CPU, így még egy leheletnyi feszültséget kellett emelnem, s felraktam 1, 56V-ra, azaz alig 1 század V-t emeltem csak. Ennek hála:

3090MHz

3090MHz

A 3090MHz-es eredmény született meg!

Ha megnézzük, mit mutat az Everest:

3090MHz-en CPU hőmérséklet

3090MHz-en CPU hőmérséklet

Látható, hogy az előző, a léghűtős hőfokokhoz képest a legmelegebb 1-es mag 5 fokkal lett hűvösebb.. ami nem sok, de ha megnézzük a bazi nagy full réz léghűtést, azért az nem kispályás. Meg azért ne felejtsük el, hogy ha nem is sokkal, de egy kicsit megint feljebb raktam a feszültséget. Na meg különben is… plusz 40MHz összejött a vízhűtésemnek hála szóval, nem oltani hogy gagyi vagy ilyesmi:-DDD

Na és ekkor jött el az a pillanat, hogy be kell lesni a hűtőbe a karaj mellé:

Fagyálló bevetés előtt

Fagyálló bevetés előtt

A drága jó fagyálló, már bevetésre készen várja, hogy megküldhessem vele az Opteront úgy igazán!

Szépen fel is szereltem a NexXxus CPU blokkomat:

Itt már deresedik

Itt már deresedik

És indulhat a móka! Sajnos 3100MHz fölött Windows bootoláskor azonnal restartolt a gép, ha a memóriát visszaosztottam, akkor is. Az alaplappal már mentem 330-340-es órajelet, szóval a lap sem fulladhatott ki. Megpróbáltam a szorzót vissza rakni 11X-re, és így kisebb ref. Clock-al is kijöhet ugye magasabb órajel, ezzel a trükkel, sikerült még feljebb tornázni a CPU órajelét:

3146MHz

Itt a vég

3146MHz jött végül össze, ehhez 1, 61V-os feszültség kellett.

És akkor nézzük, hány fokos volt a CPU:

3146MHz-en CPU hőmérséklet

3146MHz-en CPU hőmérséklet

Hiába hűlt még bő 20fokkal lejjebb a CPU, sajnos ez fölött már nem volt hajlandó betölteni a Windows, szóval úgy tűnik, hogy ez a CPU vége. Persze már megint egy telhetetlen dög vagyok, mert azért egy 3300MHz-et elvártam volna, hogy fusson fagyállóval, de ez nem jött össze. Természetesen ennek ellenére, tisztába vagyok vele, hogy elég jó tuning potenciállal rendelkezik ez a processzor, és úgy tűnik nem volt hiába való, hogy Opteront választottam.
De, ha minden jól megy, és elkezdek hamarosan szárazjegezni, akkor visszatérünk a 3300MHz-re

About bacsis

8 hozzászólás

  1. Nem lehet hogy a memória volt a gond?

  2. Mármint mikor lett volna gond a memória?
    3090Mhz-et elértem vízzel, akkor a Ramok 618MHz-en jártak…
    amikor 10X311-et próbáltam vagy fölötte, ugye restartolt a gép.. kapásból osztottam vissza a ramokat, de semmi, adtam feszültséget az Nforce chipnek, továbbra se semmi…
    Pedig tudom hogy a lap ment már 320-330 fölött is bőven…
    Mikor a szorzót felraktam 11-re és a ref clock ismét 286-ra esett vissza, ugye akkor ment 3150MHz-en a proci… A ramok viszont bőven 600MHz alá estek vissza.. mivel korábban ezzel a procival is ment 618Mhz-et, így kizárható hogy a memóriák fulldtak volna ki 11X286MHz-es beállítás mellett

  3. Igazad van!
    A 3090-esnél nem néztem a memóriát!
    Csak egy ötlet volt!
    Szárazjegezés mikor lesz?

  4. Grat a teszthez :)
    én is nagyon gondolkozok a Phenomom kupaktalanításán – de egész baráti a 4 magom höviszonya. nálad azért volt egy „kis” különbség a 2 mag között.. mondjuk nem volt meleg, csak a differencia tünik -legalábbis nekem- nagynak.

  5. Nagyon jól húzható proci.Persze szakértő kézben :)

  6. Írtad és a képeken is látszik, hogy az egyik mag melegebb, mint a másik, ez azért van, mert a SuperPi egy szálon számol, tehát csak az egyik magot dolgoztatja.

  7. Ha megnézed, a grafikont, és mikor nem koppon emyg a proci, azaz nyugalmi állapotban, akkro is melegebb az egyes mag… de mikro fut a háttérben a winrar benchmark ami mind a 2 magot 100%-osan pörgeti, akkor is a második mag a melegebb… egy szóval mindíg a második mag a melegebb ;-)

Leave a Reply