Mivel még eddig nem volt videokártya tuningteszt, ezért úgy döntöttem, hogy akkor egy ilyent is megejtek. De hogy miért nem volt ilyen bemutató korábban, annak több oka is van. Egyrészt VGA kártyából limitált mennyiségem van. Másrészt, amik vannak videokarijaim, azok vagy túl régiek, vagy kategóriájukon belül felső/csúcskategóriások, s nem igazán van már bennük tartalék, hisz alapból „koppon” járatva kerültek piacra. Harmadrészt a kártyáim gyűjteményt képviselnek, és ezeket, a számomra fontos VGA kártyákat nincs kedvem fizikai behatásoknak kitenni, vmod-okat csinálni rajtuk.
De most kivételesen mégis meg fogok cibálni egy Asus gyártmányú Nvidia 7800 GTX VGA kártyát.
És akkor kezdjük is egy kis technikai háttérrel, mit is kell tudni a 7800 GTX-ről!
Az Nvidia 2004 tavaszán mutatta be az NV40 kódnevű GPU-t, mely a Geforce 6800-as VGA kártyákon kapott helyet. Ez a kártya több dologban is úttörőnek számított! Első körben a 6800-as Geforce volt az első mely hardveresen támogatta a Shader Modell 3-at, azaz a Directx9.c-t, ezeken a kártyákon jelent meg először a GDDR3-as memória, továbbá ezzel a kártyával debütált az Nvidia féle SLI is, ami segítségével egyszerre több VGA kártya fogható munkára egy számítógépen belül, illetve ezek a kártyák támogattak először natív PCI Express csatolást
Mivel a 6000-es szériás Nvidia kártyák technikai hátterük igen csak a jövőben mutatott, ezért az NV40 bemutatása után egy évvel később, mikor az Nvidia bemutatta a G70 köré épülő Geforce 7800 GTX egyfajta optimalizáció lett az előző szériához képest, azaz a fejlesztők csak a sebesség fokozására törekedtek, így tehát ezek a kártyák elődjeikhez képest igen kevés újítást hoztak be. Így maradt a Shader Modell 3.0 támogatás. Viszont javult a gyártástechnológia, míg a 6800 még 0, 13 mikronos csíkszélességgel készült, addig a 7800 GTX már 0, 11 mikronos eljárással gördült le a gyártósorról. A GPU immár 24 pixel futószalaggal, és 8 Vertex árnyalóval büszkélkedhet. Mindehhez 302 millió tranzisztor volt szükséges. A GPU órajele pedig 430MHz-re lett hitelesítve, ehhez kapcsolódik 256 bites buszon az effektív 1200MHz-en ketyegő GDDR3-as memória, ami 256MB vagy 512MB lehet.
Amint fentebb írtam, én egy Asus gyártmányúval rendelkezek! Az Asus a csúcskategóriás VGA kártyáinál nem spórol a csomagoláson, és ezeket, a kártyákat hatalmas dobozba szállítja. Viszonyítás kép a dobozra ráraktam egy 7950 GX2 VGA kártyát:
Nekem mindig is tetszett ezeknek, a kártyáknak a dizájnja, de ennél a kártyánál nem tetszik, hogy ugyanazt kapta, mint a 6800-as Geforce-k.
Na de lépjünk tovább, szedjük ki a dobozból a 2005-ös év bajnokát:
Hűtése egyslotos, és a bordára rálátást biztosít a rajta lévő műanyag, amibe az Nvidia lógója van belemintázva, nagy ötlet
A kártya hátulján nincs semmi extra:
És akkor szereljük be ebbe:
DFI Lanparty NF4 Ultra-D@ SLI alaplap
AMD Athlon64 3000+@2650MHz CPU
2X256MB A-DATA DDR Memória
Asus Nvidia Geforce 7800 GTX VGA kártya
40GB HDD
Windows XP SP3 oprendszer
A VGA kártya teljesítményét 3Dmark06-al teszteltem. Lefuttattam a 3dmark-ot, közben a háttérben futott a rivatuner hőmérséklet monitorozója, mikor lefutott a 3Dmark, akkor emeltem a VGA kártya GPU-jának az órajelét, majd újból futtattam a 3Dmarkot, egészen addig, míg nem volt textúra hiba
Szóval a gyári órajel 430/1200 (430MHz a GPU effektív 1200MHz a memória)
Kezdésnek lássuk mennyit dob a 3Dmark06 ezen az órajelen:
3700 pont manapság elég kevés, de elvégre mégis csak egy 5 éves kártyáról van szó. Viszont egy slotos hűtése ellenére nem igazán melegedett terhelés alatt sem 65 fok fölé. A mai kártyák ezt a 65 fokot nyugalmi állapotban is megirigyelhetnék.
Következő karikában 30MHz-et húztam a GPU-n, azaz 460MHz-re emeltem azt, ez jól leolvasható a GPU-Z nevű programban:
Így már 4ezer pötty fölött adott, és alig 2 fokkal lett melegebb a GPU.
Emeltem tovább a GPU órajelét, ezúttal 490MHz-re:
Ismét több pont, ismét további 2 fokkal lett melegebb
Majd megnéztem mi lesz 520MHz-es órajelen:
Ugyanaz a felállás, mint eddig, Viszont tovább nem tudtam emelni az órajelet, mert már 530Mhz-nél is megjelentek fekete „textúra foltok” még akkor is, ha a ventit felszabályoztam 100%-ra, tehát az a pár fok hőmérséklet különbség a kártyának nem oszt, nem szoroz…
Megpróbáltam a memóriát is feljebb tornázni, s a gyári 1200-ról 1300-ra emeltem azt:
Csak minimálissal kaptam több pontot, ebből is látszik, hogy a kártyának ez a memória elég sávszélesség bőven elég. Ez fölé viszont nem tudtam emelni a memóriák órajelét, mert már itt is el kezdett kicsit „szemetelni” 24/7-ben olyan 1280 lenne a maximum.
Szóval a kártya léghűtéssel többet nem tud, és ezután jött a hűtés leszerelése, a pár csavar leszedése után látható csupaszon a kártya
Látható, hogy minden második memória IC van csak a kártyán, a kártya mindegyik oldalán 4-4 memória IC van, ezekből jön ki összesen a 256MB…
A Kártya hátulja továbbra sem rejteget semmi érdekeset:
Szóval egy Heatkiller GPU blokkot raktam a kártyára, ami lefedi a memóriákat is:
A hátulsó memóriákra szimpla hűtősüniket tapasztottam:
Majd ismét vissza költözött a kártya a gépbe:
S akkor a teszt folytatódott, úgy hogy a GPU órajelét ismét 30MHz-el tornáztam feljebb, hátha így behűtve meg fog szűnni a textúra hiba! A memóriák órajelét nem piszkáltam, mivel a hátulsó memóriákat nem tudtam ledermeszteni. Szóval 550/1280MHzes órajel:
Szépen lefutott gond nélkül, tehát a fagyálló kipróbálása nem volt hülyeség.
Viszont a rivatuner monitorozója 31 fokot mutat végig. Ami természetesen fals érték!
Mikor beraktam a kártyát, a keringetést nem kapcsoltam be, így a kártya elkezdett melegedni, s olyan 25fok környékén mocorgott. Akkor rádugtam a keringetőre a tápot, megindult a fagyálló keringetése, és elkezdett rohamosan csökkenni a GPU hőmérséklet, 16fokra majd egy másodperc múlva 8 fokra csökkent, további egy másodperc elteltével 3 fokot jelzett a rivatuner, majd felugrott 31fokra és ott beállt. Szóval bátran állíthatom, 0 fok alatt ez a kártya sem tudja megállapítani a hőmérsékletet
Sajnos ez fölé az órajel fölé már nem tudtam menni, szóval a kártyának ez a vége. Természetesen ezzel az eredménnyel elégedett vagyok, mert nagy átlagba, főleg a felsőkategóriás kártyák nem bírnak ekkora tuningot, de ez a 7800 GTX megmutatta, hogy van még benne tartalék, amit bármikor megmutathat különösebb feszültség beavatkozás nélkül is
Twittert beaktiváltam, szépen jelez :)
Grat a teszthez, és szép is ez a régi kártya :)
szépet is gyorsult (3700->4500) és a HK blokk is jól mutat rajta :D
4520 pötty hogy viszonyul a kategória-társaihoz?
a nagy átlagban is olyan 500-530körül van ezeknek a kártyáknak a végügk. Pontszámban viszont ezek elmaradnak nagyon, mert a proci lehúzza, kihajtani kihajtja, de egy 2 magos proccal bőven 5k fölött dobna a 3dmark…
Szép ez a kártya és már abból a korszakból való, amikor a látványvilág elszabadulása miatt egyre nagyobb teljesítmény kellett.
GX2 lesz? :)
Darthsun!
Az első VGA kártyák, amik már a dizájnra is ráfeküdtek, szerintem a Geforce4 komolyabb darabjainál jelentkeztek!
oPal! Igen lesz. ha a mostanim nem fog rakoncátlankodni, mert a memóriája nem nagyon akar menni, cask valamivel referencia órajel alatt, illetve majd ha szerzek hozzá még egyet a QUAD SLI-hez
Igen a GeForce4Ti hiányzó láncszem nálam, be is akarok szerezni egyet.
mod: a látványvilágon először a 3D kép összetettségét értettem
Nálam nem mennek csak a képek?
valszeg nálad lesz a gond ;-)
UP!!!
Quad SLi teszt nem lesz???:)
folyamatban az is ;-)
„A kártya” nevü kép nem müködik.
Javítva!