4CPU-s IBM Szerver bemutató

Igaziból nem vagyok egy nagy szerver Fan, de mikor úgy alakult, hogy tudok szerezni egy 4 CPU-s (egykor) High End szervert, egy IBM PC 704-est, akkor, azért megdobbant a szívem! Ráadásul egy olyan 4 CPU-s Monstrum-ról van szó, aminek a szívei, igen, így többes számban, Pentium PRO-k alkotják, amik amúgy is igen kedvesek számomra!

A gép mérete igen tetemes, és a súlya is annyi, hogy kitesz másik 4-5 számítógépet, de ez nem tántorított el, mindenképp magamnak akartam a monstrumot!

Tényleg hatalmas

Tényleg hatalmas

Tehát elhatároztam, hogy megveszem a gépet! Jahh, és azt majdnem elfelejtettem mondani, hogy a gép összes gyári lemeze, dokumentuma megvan, ami még inkább egyedivé tette.

A kiegészítők, amihez egy élet is kevés, hogy teljesen át tanulmányozzuk

A kiegészítők, amihez egy élet is kevés, hogy teljesen át tanulmányozzuk

A Képen jól látszik, hogy mennyi minden járt a géphez, 18db CD lemez, 7 Flopy lemez, egy bazi vastag kézikönyv, és megszámlálhatatlanul sok egy éb dokumentum, ami a képen nem is látszik rendesen, természetesen az eredeti Microsoft certikicáció sem hiányozhat

A Doksikból kiderül, hogy a gépet valamikor 1995 végén gyártották, tehát már a kamaszkorban van, 16 éves simán van a cucc

A szerver felépítése nem mindennapos, és most nem csak a méreteire gondolok, hanem a különböző perifériák illesztésére!

Mint fentebb említettem, 4 CPU van a gépbe, ezek 1-1 kártyán helyezkednek el, s úgy csatlakoznak az alaplapra

CPU Board-on a 2-2 CPU

CPU Board-on a 2-2 CPU

Látható a képen, hogy mindegyik kártyán 2-2 CPU található!

A processzorok mindegyike 200MHz-es és az igen ritka 512KB L2 Cache-el rendelkező példányok

Azért a Chipset az alaplapon kapott helyet, ami nem más, mint az Intel 450GX, ez a csipszet teszi lehetővé, hogy egyszerre 4 CPU-t is használhassunk egy gépbe

A memória is hasonló képen, egy külön „memóriakártyára” illeszkedik, összesen 16 modul rakható bele, és FPM memóriákat támogat a gép. Aki nem tudná, az FPM remodul olyasmi mint az EDO memória, láb kompatibilis, és leginkább a 486-osok használták, Szóval az tévhit, hogy a 486-osba EDO RAM kell…

Szóval ez a gép is azokat az FPM-eket támogatja, a 60nanosecundumos modulokat, és összesen, akár 2GB-ot kezel a gép, persze ehhez 128MB-os modulok kellenének, ami ritka, mint a zöld holló. Az én gépembe összesen 16db 32MB-os modul lett illesztve, amik 512MB memóriát tesznek ki

Memóriák betárazva

Memóriák betárazva

HDD-ből összesen 12db 80pin-es Hot swap-os SCSI HDD pakolható bele, jelen esetben 1db 10k RPM-es 76GB-os a rendszernek, és 11db 18GB-os 7200RPM-es SCSI HDD van a gépben, ezek a 80pines HDD-k Hot swap-osak, tehát menet közben cserélhetőek, éppen ezért magához a gépházhoz nincsenek is becsavarva, hanem egy speciális HDD keretbe vannak rakva, s úgy illeszteni a géphez, hogy könnyedén el tudjuk távolítani, illetve illeszteni a gépbe

HDD-k is készenlétbe

HDD-k is készenlétbe

Továbbá lehet még a gépbe helyezni 50 pines SCSI eszközt is, leginkább optikának van kialakítva a gép, de házi parkáccsal ős régi 50pines SCSI HDD-ket is fogadhat a gép!

Természetesen a 4 CPU-hoz a sok-sok memória modulhoz, és a 12db HDD-hez kell áramforrás is, és ezt a tervezők is tudták! Éppen ezért a gép úgy lett kialakítva, hogy egyszerre akár 3 tápegység is helyezhető a gépbe, amik redundanciás felépítésűek, tehát ezeket, a tápokat szintén cserélhetjük menetközben, anélkül, hogy leállítsuk a gépet. Ez szervereknél különösen fontos, hiszen így nincs „kiesés” egy esetleges táp meghibásodás esetén!

A 2db tápegység

A 2db tápegység

Ahhoz, hogy a redundancia megmaradjon, javasolt mind a 3 tápot használni, mert, ha 6 HDD-nél több van a gépbe, akkor ahhoz alapból, minimum 2 tápegység kell, amelyek amúgy 420W-osak egyenként

Az alaplapon találunk még PCI és EISA foglalatokat további bővítőkártyák elhelyezéséhez, amik közül a PCI már ismerős lehet minden kicsit is informatikában jártas felhasználónak, de az EISA nem annyira ismert dolog… Elég spéci, azaz inkább ritka csatlakozó, leginkább felső kategóriás szervereken volt megtalálható a 386-os szériától kezdve a Pentium1-es Illetve Pentium PRO szériáig, ezekbe úgy szintén rakhattunk VGA, háló, vagy SCSI kártyát. Ezek a csatlakozók is 32bitesek, mint a PCI társuk, de kompatibilisek az ISA-s eszközökkel is, tehát ISA-s kártyákat is elhelyezhetünk bennük.

Az alaplap látszik, hogy nem kicsi

Az alaplap látszik, hogy nem kicsi

A Két legfelső csatlakozó a CPU kártyának van, alatta jól látható a sok PCI foglalat, elgalúl pedig azok a barna csatik az EISA foglalatok

Természetesen, mikor a gép hozzám került, én már el is kezdtem személyre szabni a gépet, és az ízlésemnek megfelelően pakolni bele a bővítőkártyákat! Mivel az Integrált 512KB-os (fél MB)-os Monitorvezérlővel túl sokra nem megyek, raktam bele egy 16MB-os PCI-os 3DFX Banshee kártyát, ami 3D gyorsítással is rendelkezik, ami később még jól jöhet/jön.

Kapott továbbá egy USB kártyát is, hogy ha Pendrive-ot vagy egyéb USB-s eszközt is tudjak rajta használni. Sajnos alapból a gép LAN kártyával sem rendelkezett, így egy 100MBites PCI-os kártya is került bele, s hogy legyen hangja is a vasnak, egy ISA buszos-s Creative AWE64 is repült az EISA foglalatba

Tehát szépen összeállt a gép, ahogy én szerettem volna:

4X Pentium PRO 200MHZ 512KB L2 Cache

16X32MB azaz 512MB FPM memória

16MB 3DFX Voodoo Banshee VGA kártya+3D gyorsító egyben

1X76GB 10K RPM SCSI HDD+11X18GB 7,2k RPM SCSI HDD

2X420W Redundáns tápegység

50PIN SCSI CDRW

Na tehát összeállt a gép, de vajon mire is használjam, és mire lehet használni!

Első körben egy operációs rendszert kellett megválasztanom! Gondolkodtam mi is legyen, úgy, hogy a gépet minél jobban kihasználjam! A Windows2000-re esett a választásom, mert ez az operációs rendszer támogatja a több CPU-s platformokat, azaz kiélvezhetem a 4 CPU adta erejét, továbbá támogatja a Directx-es alkalmazásokat, azaz játékra is lehet használni,, s nem utolsó sorban szinte bármilyen alkalmazást találunk rá, máig, azaz lényegében ami a Windows XP-n fut, az nagy valószínűséggel a Windows2000-en is fog

Tehát, első körben, a 76gigás 10000 fordulatos HDD-re feltelepítettem a Windowst, ami nem volt egyszerű mutatvány, mert nem akarta bebootolni a telepítő lemezt, így tehát úgy oldottam meg, hogy a HDD-re felmásoltam magát a telepítő lemez tartalmát, elindítottam a gépen egy Windows98-as indító lemezes DOS-t, majd beléptem az I386 mappába majd a winnt paranccsal indítottam a telepítést! Ez azért fontos megjegyeznem, mert elvileg a Windows2000 DOS alól már elvileg nem telepíthető, de ha ebből a mappából a winnt paranccsal indítjuk a telepítőt, akkor mehet a dolog.

Tehát, fent van a Windows 2000-es operációs rendszer, akkor élvezzük ki az előnyét!

A 4 CPU hadra fogva

A 4 CPU hadra fogva

A feladatkezelőbe látszik is, hogy ott van mind a 4 CPU, azaz ha olyan alkalmazást futtatunk, ami támogatja a többszálú feldolgozást, akkor az szépen fog skálázódni!

Természetesen ezt próbáltam ki elsőnek!

Gyorsan futtattam egy Winrar benchmarkot egy, illetve több szálon, hogy lássuk, hogyan skálázódik a tesztprogram ezen a gépen:

winrar, bal oldalon egy szálon, míg jobb oldalon 4 szálon fut a teszt

winrar, bal oldalon egy szálon, míg jobb oldalon 4 szálon fut a teszt

Aztán futtattam a Cinebenc R10-es képrenderelő tesztprogramot is! Ez bő 2 órás művelet volt!

cinebenc R10 benchmark

cinebenc R10 benchmark

A bal odlalon ír egy pontszámot az egy CPU-s feldolgozásra és egyet, közvetlenül alatta a több CPU-s (4CPU) feldolgozásra! Még egy sorral lejjebb pedig kiszámolja a gyorsulást, közel 3,5X futott a 4CPU-nak hála gyorsabban a teszt.

Sokat számított, mert egy szálon 1óra46perc alatt futott le a teszt, ezt ott írja is az ablak alsó sorában :-D

De Mivel ez a teszt most első sorban nem a CPU-k skálázódását és konkrét erejét mutatja be, ezért, most több tesztre nem térnék ki, inkább nézzük meg, akkor mire is lehet használni, illetve én mire fogom?!

Első körben a 18GB-os HDD-ket, RAID0 tömbbe fűztem, egyrészt, hogy így gyorsabbak legyenek, másrészt meg 11 HDD, 11 betűjel kicsit átláthatatlan. Tehát összefűzem őket és így 1 nagy, majd 200GB-os meghajtóként üzemelnek

RAID0 tömb

RAID0 tömb

Durván 300GB-nyi tárhely még manapság is elégnek bizonyul, nem, hogy egy bő 15 éves gépbe!

A HDD-k szépen dolgoznak együtt

A HDD-k szépen dolgoznak együtt

Kezdés képen, Internetet csiholtam a gépre, ez nem volt komolyabb akadály, hiszen LAN kártya van a gépbe, tehát simán mennie kell a megosztott internetnek, böngészőből, pedig a Firefox 3.6-os verziót telepítettem rá!

A Firefox úgy nyitja az oldalakat, mint egy álom

A Firefox úgy nyitja az oldalakat, mint egy álom

Látható, hogy milyen szépen elbánik a jelenlegi weboldalakkal, Bár Youtube-t, illetve flash játékot ne akarjunk rajta nézni, de böngészgetni, olvasgatni, simán jó, nem lassú egyáltalán, ráadásul a háttérbe még a Winamp is játszhatja kedvenc mp3-ainkat, Simán elboldogul a gép a feladattal.

Ha már a szórakozásra fektettem a hangsúlyt, akkor folytatnám egy kis videó lejátszással!

Tetem a gépre 2mpg kiterjesztésű videót, a 2000-es évek legelejéről választottam két Gigi D’agostino klippet, majd megpróbáltam azt elindítani:

Egy kicsit hómályos a képen, de amúgy tökéletesen fut

Egy kicsit hómályos a képen, de amúgy tökéletesen fut

Látható hogy a Winamp szépen viszi a videót, az ablak bal felső sarkába a FRAPS mutatja az FPS számot, a 25FPS arról árulkodik, hogy a videó lejátszás folyamatos!

Természetesen full képernyőben is tökéletesen viszi a videót!

Nincs túl sok effekt, de megmutatja, milyen folyamatosan fut

Nincs túl sok effekt, de megmutatja, milyen folyamatosan fut

Végére hagytam a játékokat!

A 3DFX Voodoo kártyák direkt játékra vannak, így a jó öreg klasszisokat vettem elő!

Természetesen a játékok használták a 3DFX Glide effektjeit, ennek hála a játék nem, csak hogy gyönyörűen futott 640X480-as felbontásban, de a grafikai effektek ráadásul sokkal szebbek voltak!

Quake:

A Jóöreg Quake

A Jóöreg Quake

Unreal Tournament:

Unreal Tournament 640X480 Medium

Unreal Tournament 640X480 Medium

NFS3:

A Legendás NFS3 szintén folyik 640X480-ban

A Legendás NFS3 szintén folyik 640X480-ban

Egyenlőre ennyi játék került a gépre, egyenlőre ezekkel is elvagyok!

Szóval sikerült egy egykori High End szervert úgy alakítanom, hogy az lehető legjobban megfeleljen multimédiás feladatokra, ha ezt az IBM megtudná, mit csináltam , az egykori majd 1milliós gépéből, azt hiszem helyszínen főbelövést kapnék, de nem érdekel, nekem ez a gép így adja a feelinget!

Ahhoz képest, hogy a gép 15 éves, és „csak” 200MHz-es CPU-k vannak benne, elég kellemesen futtatott mindent, amit elterveztem rajta!

Szóval, egy nagyon kis pöpec gép lett, és nagyon szép darabja lesz a gyűjteményemnek

About bacsis

43 hozzászólás

  1. Vissza kell vonnom a “szemét” megjegyzést!
    Mondjuk egy AGP-t rakhattak volna bele…de ígyis nagyon jó!

  2. ludanyikristof!
    Ehh, változott a vélemény? :-DD, helyes-helyes :-)
    AGP egyik Pentum PRO alapú gépben sincs, mert az AGP 97’ben debütált, amikor már a Pentium PRO 2 éve piacon volt…

  3. Ettől jobban nehezen lehetett volna felspécizni valóban. A szokásos színvonalas teszt, köszönjük mester!

  4. Minden elismerésem! :) Ez egy gyönyörűség. Everest ( AIDA 64 ) CPU teszteket, leginkább CPU Queen-t csinálnál egyszer? :) Abban nagyon szépen ki szokott jönni hogy hogyan skálázódnak a processzorok. Minden elismerésem még1x! :)

  5. Szándékozom egy dual 1M L2 Cache-es Pentium PRO ellen idnítani, na majd akkor lesznek részletesebb tesztek.. bár egy Cinebenc R10-es tesztet mindjárt feltöltök.. csak szerencsétlen gép az 1 szálas kép renderelést már több mint egy órája csinálja és felénél nincs :-D

  6. :D, kíváncsian várom, szerencsére itt a nyár, most újra lesz időm a topic ( és immáron a saját oldalad ) állandó olvasója lenni. :)

  7. Menyiért sikerült megvásárolni ezt a kettő szépséget?

  8. Feldobtam még egy cinebenc eredményt is nézd vissza ;-)

  9. Teljesen jó érték. :) Egy fogyasztást még majd meg szabad tudakolni? :)

  10. Csak sacc per kábéra tudom mondani, olyan 700W lehet… 420W-os táppal 7HDD-nél már újraindult… Most benne van a 12 HDD a két optika a Voodoo Banshee meg az egyéb bővítőkártya

  11. No, összejött.Gratula.Jobb lett mint amiket a cégnél gyártunk :-))

  12. Ja, az IBM meg inkább büszke lenne rá hogy mit hoztál ki belőle, valamint hogy egy ilyen régi modellt milyen becsben tartasz.

  13. “A Windows2000-re esett a választásom, mert ez az operációs rendszer támogatja a több CPU-s platformokat”
    Az XP is támogatja nem? Vagy ilyen szempontból van különbség mag és proci között?

  14. wsxcde!
    Igen, ne haragudj, nem fogalmaztam egyértelműen!
    Mehetett volna rá az XP, a CPU-k teljesítménye rendszerminimum alatt lett volna, és nem akartam hoyg a gépen az oprendszer vánszorogjon…
    Tehát ezért lett Win2k mert ez még gyors is és játékot is támogat… a több CPU kihasználásához még a Windows NT is mehetett volan csak ott meg a játékok miatt lettem volna bajba

  15. Nem haragszom én…
    Csak azt hittem, rosszul tudom.
    Kíváncsi lennék Win7 hány pontot dobna rá? :)

  16. A Win7 sajna meg se nyikkanna rajta a SIMD utasításkészletek hiánya miatt…

  17. énis kérek egy ilyen “játékszert” :D

  18. Cirka 800W-ot beszlopál.. nem gáz? :-D

  19. Gratulálok, nagy feeling lehetett mikor beröffentetted a szervert :)) Már csak egy házi atom erőmű kell :))

  20. Grat a teszthez!
    Azért ez az elég vehemens étvágy elvárható egy ilyen nem épp picire összeeszkábált szervertől. Mondjuk 3 táphoz 3 külön fázis is dukál. Bár, hogy ezek alá a behemótok alá szünetmentest hogyan lehetett annó megoldani?! Az nekem rejtély… :)

  21. Tényleg nagyon jól bírja a gyűrődést. Sok embernek még manapság is elég lenne. Amúgy tuningolni nem fogod a procikat ugye?

  22. mezarius!
    De, az már megvolt :-D
    Csak először nem votl stabil a cucc, mert van 2 CPU ami régebbi szteppingre épül még, azok nem bírják, kicsieréltem azokat, mák, még pont volt 2 újabb, ezekkel már betölt a Win2k de tovább nem néztem… így ezért ez a tesztbe nem került bele… 232Mhz-re lettek felrántva :-D

    dtech!
    Marha egyszerű! Akkora (volt) egy szünetmentes, mint maga a gép vagy még nagyobb :-) Ipari szünetmentesek voltak alájuk neme ezek a hurka 8-10kilósak amit az otthoni felhasználók is gyűrnek :-)

  23. Hát ez valami rohadtjó! :D
    A Harry Potter és a titkok kamrájára lennék kíváncsi, hogy hogy fut rajta! :D (mármint a játék) :)

  24. Jajj bacsis mit is gondoltam hogy te ne próbálnád meg tuningolni??? :D De kis naív voltam:P

  25. Vlagyika!
    Annak mi a gépigénye?
    mezarius! Jahh, hát ne hogy már ezt a gépet ne tuningoljam :-D

  26. Szia!

    Gyönyörű a szerver, szép a teszt! Nekem is van egy hasonló szerverem, de szegény egy ideje csak áll, mert nincs hűtőbordám és leszorítóm a 4 processzorhoz. Neked esetleg van 4 db felesleges? Ezen kívül memó is kevés van benne. 4 csatornás vezérlője van, de csak az egyikben van 4 db. EDO DIMM. Mivel EDO DIMMek kellenek bele, ráadásul ECC-sek és nem puffereltek, meglehetősen nehéz hozzájutni. Neked vannak ilyen moduljaid?

    Üdv: Dani

  27. Hűtőbordám akad de lefogatóm nem biztos hogy van még 4 fölös de ha ezen múlik, megoldjuk ;-)
    memóból nem EDO-t támogat, hanem FPM-et…
    dobj egy mailt, ha komolyan érdekel, azt összehozunk valamit!
    fule@vipmail.hu-ra

  28. Szia!

    Ugyanilyen szerverem van de sajnos csak az egyik CPU Boardon vannak procik.
    Esetleg nem tudsz két eladó Pentium Pro 200Mhz/512kb procit a hozzá tartozó hűtőbordával?

  29. Sajna az 512K Kess-es procik nagyon ritkák.. itthon egyetlen egyszer látam eladót.. arra mondjuk lecsaptam.. esetleg ebay…

  30. Én 2 napja kezdtem olvasgatni az oldaladon a cikkeket de nem birok leállni!!! Hihetetlen amiket csinálsz! Köszönöm hogy ezt megosztod velünk, mert nem mindenkinek lenne lehetősége ezeket megtapasztalni másképpen. Én nemrég kezdtem retró cpukat vásárolgatni egyelőre 50 körül járok de pentium pro cpuhoz nem jutottam hozzá eddig elfogatható áron, sokat pedig nem költhetek erre a hobbimra mivel nem vagyok olyan anyagi helyzetben, de majd hátha én is “lecsapok” valahol egy ilyen szépségre. Gratulálok a cikkhez és úgyamúgy az egész hardware gyüjteményedhez!

  31. Szia!

    Mennyi lehet most az értéke egy ilyen szervernek?
    Üdv

  32. Kastyák Márk!
    Szia! Nagyon felszereltség függő… az értéke a 5-10ezer Ft-tól kezdve akár 50-70ezret is érhet… többynire HDD függő, mert a komoly SCSI vinyóknak most is nagy áruk van… a többi az pedig valós értékkel nézve hulladék ár…
    Én sokáig árultam az enyémet, nem ezt egy kicsit kisebb felszereltségűt 40ezer Ft-ért de senkinek nem kellett. így hát megmaradt az is.. olcsóbban nem adom akkor inkább rám rohad…

  33. Szia!

    Tápegységet honnan tudnék szerezni ilyen géphez?
    Előre is köszi segítséged

  34. Ha azt nézzük, nagyjából egy 800MHz-s Ppronak felelne meg. Nade.. Többre. minden processzor kül. feladatot visz, szal laza 850-900. :D

  35. Hú, most irigyellek az 512k-s Ppro-kért! Nekem sajna még csak 256-osok vannak, de ha találok nagyobbat/ritkábbat, rá fogom tenni a kezem, az hótziher!

Leave a Reply