6 magról 4 magra upgradeltem

6 magról 4 magra upgradeltem

Nem nagyon szoktam variálni a fő PC-met, maximum időnként, évente-két évente kap kisebb frissítést, de komplett cserét/fejlesztést jóval ritkábban szoktam eszközölni. Éppen ezért mindig úgy igyekszek gépet építeni magamnak, hogy a teljesítménye a lehető legjobb ár-érték arányú legyen, ez alól csak az alaplap a kivétel, amin soha nem szoktam spórolni, mindig az adott platform, legminőségíbb alaplapjai közül választok.

Ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy a jelenlegi, azaz most már csak a volt gépemről még 2012-ben készítettem egy bemutatót De maga a CPU már korábban is megvolt, egy még régebbi, 790FX csippes lapban, de sajna az tönkre ment.

Látható tehát, hogy bő 5 éven keresztül az alaplap, és a CPU nem változott. Mindig csak a VGA-t, illeltve a háttértárakat bővítettem, s igaziból a 4GB összkapacitású memória is csak nem rég bővült 8GB-ra.

Korábbi gamer korszakom némileg csökkent a lendületéből, s manapság, inkább csak alkalmi játékosnak nevezném magam, akkor is inkább csak a lányaim kedvéért játszok, de azt továbbra is elvártam a gépemtől, ha játszok, akkor a grafika oltárán nem, vagy csak minimálisan kelljen áldoznom, cserébe nekem nem probléma 30FPS-el játszani, nem vártam el soha sem, hogy legalább 60FPS meglegyen.

Igaziból máig elégedett vagyok, azaz voltam a gépemmel, annak ellenére, hogy éreztem, hogy nem fiatal. Aztán az elmúlt pár hónap olyan váratlan fordulatokkal lepett meg, hogy lényegében egy fillér nélkül tudtam egy modernebb, és erősebb gépre váltani, úgy, hogy igaziból nem is terveztem.

Az egész úgy kezdődött, hogy padló áron voltak az RX470-es VGA kártyák, s egy bányászgépből beruháztam egyre. Pár hónap múlva viszont olyan szépen felment ezeknek a kártyáknak az ára, hogy az RX470-es árából pont kijött egy 6GB-os GTX1060-as VGA kártya. Igaz már a Phenom II mellé az RX470 is túl erős volt, de úgy gondoltam, hogy ha nem kell a családi kasszához nyúlnom, akkor miért ne váltsak? legalább kicsit kevesebbet fog fogyasztani a gép. Nem sokkal később egy kis maszek munkával sikerült szereznem 2X4GB DDR3 memóriát, ami tehát csak munkámba volt, s ismét nem kellett a családi költségvetésbe beleszámolni, végül sikerült az alaplap+processzor párosomat is elüzletelni a teszt másik főszereplőjére, egy X79-es Asrcok lap+Core i7 4820k-ra. Tehát 5 év után cseréltem platformot, s úgy gondoltam, hogy ebből muszáj készítenem egy kis összehasonlítást.

Lássuk először a piros sarokban lévő régi PC-met:

20170820_160812

Asrock Fatal1ty 990FX Professional AM3 alaplap

AMD Phenom II X6 1055T 95W TDP@3,8GHz CPU

2X4GB DDR3 1600MHz RAM

Geforce GTX1060 6GB VGA kártya

120GB SATA2 Intel 320 SSD+sok háttértár

Windows 10 Home Oprendszer

Most pedig lássuk, a kék sarokban lévő újonnan összerakott gépemet:

20170819_161343

Asrock X79 Extreme4  LGA2011 alaplap

Intel Core i7 4820k CPU@4,5GHz

2X4GB+2X2GB DDR3 1600MHz RAM

Geforce GTX1060 6GB VGA kártya

120GB SATA2 Intel 320 SSD+sok háttértár

Windows 10 Home Oprendszer

 

Az AMD Phenom II CPU-mat 3,8GHz-en járattam. 4GHz-re is fel tudtam pumpálni, de ott már nagyon elszaladt a fogyasztása, cserébe alig volt gyorsabb. Míg az újonnan beszerzett Core i7 4820k CPU-m órajelét 4,5GHz-re állítottam, amiben szintén maradt egy minimális tartalék, de itt is úgy voltam vele, hogy fölösleges totál koppon járatni, nem szeretném szétgyilkolni. Persze aki ismer, most biztosan csodálkozik, hiszen minden CPU-t addig húzok, míg ki nem csavarom belőle az utolsó Hz-et is, ami igaz is egy-egy teszt erejéig, de itt több évet kell helyt állni, szóval csak ésszel.

 

Még mielőtt belecsapnánk a tesztelésbe, egy pár sorban azért ismerkedjünk meg a főszereplőkkel!

20170820_160850
Az AMD még 2011-ben mutatta be a Scorpius platformot, és vele együtt a 990FX csippes, AM3+ foglalattal rendelkező alaplapokat, tehát egy 6 éves alaplapot használtam. Viszont mivel az AM3+-os alaplapok visszafelé is kompatibilisek voltak, így könnyedén tudtam az Asrock Fatal1ty lapomban használni a 2010-ben debütált Phenom II X6 1055T CPU-mat, amely még 45nanométetres gyártással készült, s 6 maggal rendelkezik, s mivel 95W-os TDP-s, így a gyári órajele viszonylag alacsony, 2,8GHz. Magonként 512KB L2  illetve egy 6MB-os L3 Cache-t kapott, SIMD utasításkészletből pedig a jó öreg MMX, és még a 3Dnow!-tól kezdve az SSE-SSE3,SSE4a, illetve természetesen a 64 bites utasítások támogatottak. A CPU-ba integrált memória vezérlő pedig maximum 1600MHz-es DDR3-as modulokat támogat.

A frissen beszerzett konfigurációm is már elavuló félben van, hiszen az Intel az X79-es chipsetet még 2011-ben mutatta be, s az erre a chipsetre épülő, Waimea Bay névre hallgató platformmal az Intel létre hozta az úgynevezett HEDT (High-End Desktop) platformot, ami kora ellenére mai szemmel nézve is igen acélos CPU-kat támogat. Nekem egy Asorck X79 Extreme 4 alaplaphoz sikerült jutnom, s ebbe landolt egy Core i7 4820k CPU.

20170819_161448

A HEDT családba szánt CPU-k nevei egy kicsikét csalókák, mert a számozásuk ellenére, mindig az egyel korábban futó architektúrára épülnek. Azaz hiába a 4000-es számozású Intel Core i CPU-k a Haswell architektúrára épülnek, addig az HEDT platformba szánt LGA2011-es 4000-es szériás Core i7 CPU-k az Ivy Bridge architektúrára alapoznak, illetve egész pontosan az Ivy Bridge E-re, ahol az E betű utal arra, hogy egy elsősorban szerver környezetbe szánt CPU-ról van szó. az LGA2011-es Core i7 4000-es CPU-k már 2013-ban debütáltak, és 6, illetve 4 magosak készültek. Az i7 4820k CPU 4 magot tartalmaz, de mint minden Core i7, úgy ennél is támogatott a Hyper Threading, ami segítségével egyszerre 8 szálon történhet a feldolgozás. Az Ivy Bridge architektúra hozta el először a 22nm-es gyártástechnológiát, így tehát ez a CPU is ezen a csíkszélességen készült. A gyártó viszonylag magas, 130W-os TDP-s osztályba sorolta ezt a CPU-t, viszont a magas TDP keret magas órajelet is eredményez, így az I7 4820k CPU órajele gyárilag 3,7GHz, de mivel ott szerepel a típusszám végén az a kis “k” betű, ami arra utal, hogy szorzózár mentes, így ennél a CPU-nál még könnyebben állítottam be a használni kívánt órajelet, mint a fentebb bemutatott Phenom II-nél. Magonként itt csak 256KB L2 Cache jutott, viszont az L3 Cache-ből már 10MB a használható. Ezeknek a CPU-knak a memória vezérlője már 1866MHz-es órajelet is támogatja, ráadásul Quad Channel módban is. Míg az AMD-nél a PCI Express vezérlő továbbra is az északi híd része volt, addig ezeknél a CPU-knál már a processzor része lett, s egész pontosan 40,(negyven) 3.0-s szabványú sáv áll rendelkezésre. SIMD utasításokból az MMX, az SSE-SSE4.2, AES-NI, és az AVX, támogatott s természetesen a 64bites utasításokról itt sem kell lemondanunk.

Lényegében egy 7 éves CPU-t, egy 4 éves CPU-ra cseréltem le,

20170820_161337

viszont érdemes azt is a képletbe venni, hogy mikor a Phenom II X6 megjelent, az már akkor is csak a középkategóriás Intel CPU-k ellen vette fel a versenyt, addig az LGA2011-es Core i7 4820k az abszolút csúcs kategóriában indult (illetve egy picivel alatta, mert az abszolút csúcs ugyebár a 6magos i7-esek voltak)

Mivel a Phenom II még 45nanométeren készült, az I7 4820k pedig már 22nm-es csíkszélességet használt, elsősorban a fogyasztásra voltam kíváncsi:

Fogyasztás

Meglátszott a fogyasztáson a fejlettebb gyártástechnológia. üresjáratban, illetve böngészőt futtatva is kevesebbet fogyasztott az i7, igaz elhanyagolható a különbség, viszont játék alatt már kb 30W különbségről beszélünk. Lehet, hogy ez a 10% nem váltja meg a világot, de egyértelműen mérhető, még akkor is, ha elméletileg az i7 4820k 130W-os TDP-s besorolást kapott.

Csapjunk bele a tesztekbe!

Első sorban a CPU nyers erejét mérő programokat futtattam. Lássunk pár szintetikus programot:

Phenom II X6 Benchmarki7 4820k benchmark másolata

A Super PI az i7-en kevesebb, mint fele idő alatt futott le, de a Super PI-vel nem illik AMD-t és Intel-t összehasonlítani, mert az az Intel CPU-knak fényévekkel jobban kedvez. Viszont a Winrar benchmarkja is bő dupla akkora teljesítményt tudott felmutatni. A Linx a CPU nyers számítási teljesítményét méri, ott ha nem is duplázott rá az AMD-re, de a majd 20Gflops-nyi teljesítménytöbblet eléggé beszédes. Ugyanez igaz a Wprime-re is. Mértem egyet a CPU-Z benchmarkjával is, óriási különbség az 1 szálú teljesítménynél látszik, ami szerint az Intel közel 3X-os teljesítményt tud felmutatni egy szálon.

Lefuttattam mindegyik CPU-n a Cinebench nevű tesztprogramot is, ami nem csak a sok CPU magot tudja kihasználni szinte tökéletes skálázódással, hanem a Hyper Threading-et is nagyon jó hatásfokkal használja:

Cinebench
Jó sok, korábban tesztelt CPU-m van már a mérések között. De lássuk a Phenom II X6, és az i7 4820k viszonyát! Az AMD 6 natív magja meghozta a gyümölcsét, itt csak közel 25%-al maradt el az Inteltől.

A Sony Vegas 12 nevű programmal fogtam a telefonommal felvett 1 perces videót, azt 1080p-s 8mbit-es wmv-be konvertáltam át, és mértem az időt, hogy a 2 platform milyen gyorsan végzett:

konvertálás

6 mag ide vagy oda, közel dupla olyan gyorsan végzett az Intel a konvertálással.

Természetesen a grafikai tesztek sem maradhatnak ki egy ilyen tesztből. Először pár 3Dmark-ot futtattam le:

3Dmark

Továbbra is szeretem a 3Dmark2001-et, mert aránylag pontosan lehet mérni egy  modern processzor 1 szálas teljesítményét is vele, igaz itt is érvényes az, ami a super PI-nél, nem illik AMD-s és Intel CPU-s rendszert összemérni, de érdekesség képp miért ne került volna a tesztbe? Az Intelen érezhetően több FPS-el futott a tesztprogram, de természetesen az 1024X768-as felbontás mellett erősen CPU limites volt mindegyik konfigon a program. Ugyanez igaz a 3Dmark2006-ra is, ahol már a default felbontás 1280X1024, de a grafikai tesztek még mindig csak 2 szálon futnak, csak a CPU benchmark része kezel 2-nél több magot. A 3Dmark2013 már aránylag modernnek nevezhető tesztprogram, hiszen Directx11-es effekteket használ, látszik is, hogy nem volt olyan nagy különbség a két CPU között. Az aktuális 3Dmark2016-ot is lefuttattam, de a Phenom II-n a CPU része nem futott már le, így nem raktam be a mérést. Érdekességként azért azt elárulom, hogy az első két grafikai benchmarkja, ugyanazt az FPS-t hozta mindegyik CPU-val, szóval ott már nagyon úgy tűnt, hogy a Phenom II X6 ki tudta hajtani a GTX1060-ast.

Folytattam a teszt az Unigine Valley nevű tesztprogramjával:

Valley
Direkt kikapcsoltam az Anti Aliasing-ot, hogy minél inkább a CPU-k számítsanak a végeredménynél. Viszont a végeredmény nagyon meglepett. Egy kifejezetten VGA kártyákra optimalizált tesztprogramról van szó, ahol a CPU a lehető legkevésbé számít bele a végeredménybe, mégis az látható, hogy a programban mért FPS-ek szárnyra kaptak az i7-el.

Lefutattam az Unigine legújabb, Superposition nevű tesztprogramját is:

Superposition

Látszik, hogy iszonyatosan VGA igényes ez az alkalmazás, és még az AMD is ki tudta szolgálni a GTX1060-ast. Mindegyik konfigon ugyanolyan pocsékul futott a program.

Na de lássuk a játékokat!
Minden játékot 1920X1200-as felbontásban futtattam, és minden esetben a lehető legmagasabb grafikai beállításokat használtam.

Első játékom 2015-ös Dirt Rally, aminek a beépített benchmarkját használtam:

Dirt Rally

Nem gondoltam volna, hogy az i7 ennyire el fog húzni, de bizony a minimum FPS-ek bő duplájára ugrottak. Nem is tudom, hogy a CPU-t, vagy a GTX1060-as kártyát dicsérjem, hogy ilyen magas részletesség mellett is ilyen magas FPS-eket sikerült kicsikarni az i7-es rendszerből.

A szintén 2015-ös GTA 5 sem maradhatott ki a tesztből. Itt is a játék beépített benchmarkját használtam.

 

GTA5

Igaz, itt azért nem volt dupla akkora gyorsulás, de azért itt is 30%-al több lett az FPS-ek száma

Egyik aktuális kedvenc játékom, a Witcher 3 sem maradhatott ki a mérésből, aminél egy általam meghatározott útszakaszt jártam be, és a sebességet Fraps-al mértem

Withcer3

 

Itt már csak 10%-al tudott kicsikarni többet az i7-es rendszer magából az AMD-hez képest

Folytattam a tesztet a 2016 januári Rise of Tomb Raider nevű játék beépített benchmarkjával, ami 3 különböző helyszínt futtat, én a második helyszín mérését jegyezttem fel:

TR

 

Érdekes eredményt kaptam, a maximális FPS az AMD-n még egy picivel több is lett, ami akár lehet minimális mérési hiba is, de az átlag FPS-ek száma is szinte azonos lett. Egyedül a minimum FPS-ek emelkedtek, ami viszont ráfért a játékra, mert az AMD-n már csak döcögött itt-ott a teszt.

Majd a Far Cry Primal beépített benchmarkját futtattam le

Far Cry
Ezt a játékot még az AMD-s gépemen játszottam végig, teljesen játszható sebességgel, de azért látszik itt is, hogy nem tudta teljesen kihajtani a 1060-as kártyát. az i7 közel 20%-al tudta feljebb pumpálni a minimum FPS-eket

Utolsó FPS játékom a 2016 októberben megjelent Battlefield 1 volt, ahol szintén egy bejárt helyszínen mértem az FPS-eket:

Névtelen

Azt mondják, hogy a Battlefield 1 szereti a sok CPU magot, nem veti meg a 4-nél többet sem. Ez akár igaz is lehet, mert nem sokkal maradt le az i7-től. Megnéztem a Windows feladatkezelőjét, ami végig 90%-os CPU terheltséget jelzett, tehát tényleg elég jó hatásfokkal használta a játék a Phenom II X6-ot. Persze még így is az i7 volt gyorsabb, de az előnye már csak 10% körüli

Végül pedig még sikerült belevennem a tesztbe az Ashes of the Singularity nevű stratégiai játékot! Ennél a játéknál lehet mérni külön a Directx11, és Directx12-es API-val is a játék sebességét a beépített benchmarkal, én természetesen mindegyikkel lemértem. Íme:

Névtelen

A játék beépített benchmarkja méri a képkockák közötti késleltetést is, gondoltam erről is készítek egy grafikont, mert igen beszédes lett:
Névtelen2
A Különbség finoman fogalmazva is óriási. Ez volt az első játék, ami úgy tűnt, hogy maximális részletesség mellett már túl nagy falat volt az AMD-nek, és bizony voltlak kemény akadások.
A kifejezetten CPU igényes méréseknél volt itt-ott ekkora különbség a két CPU között, és azoknál is inkább csak ott, ahol nem tudta a program az AMD összes magját kihasználni. Ez a játék nagyon úgy tűnik, hogy szereti a magas CPU órajelet, viszont nem skálázódik 4 magnál tovább, de még önmagában ez sem feltétlenül hozna ekkora elsöprő győzelmet az Intel számára, valószínűleg az Intel újabb utasításkészlete is rátett egy lapáttal a nagyon jó eredmény érdekében.

 

Összegzés

Igaziból a teszt első sorát olvasva is már egyértelmű volt, hogy az Intel lesz az erősebb, a kérdésés ugye inkább az volt, hogy mégis mennyivel! Maga a CPU nyers erőből közel dupla akkora telejsítményre képes. Játékok alatt viszont már nem ekkora a különbség, de ugye ez annak tudható be, hogy a játékok alatt inkább a VGA kártya dominál, és az i7 csak annyival tud gyorsabb lenni, mint amennyi plusz erőt benne hagyott az AMD Phenom II X6, a GTX1060-as kártyában. Ez ismét játék függő, hiszen a Witcher 3-al elég jól elbánt a Phenom II is, míg a Dirt rally, illetve az Ashes of the Singularity viszont közel duplájára tudott gyorsulni az i7-el.

 

Én úgy gondolom, hogy az AMD Phenom II X6 máig elég jól állja/állta a sarat, de már látszik hogy egy 7 éves processzor, és bizony, ha nincs tuning, akkor már sok játék bizony a játszhatóság határát súrolta volna. Az i7 4820k sem fiatal, De az Ivy Bridge architektúra lényegesen fejlettebb mint a Phenom II X6-nál használt K10,5. Ráadásul, köszönhetően annak, hogy az utóbbi években eléggé lelassult a teljesítménybeli fejlődés, kora ellenére ez a CPU még egy jó pár évig ott tud lenni a felső kategóriában, és egy ideig elég lesz a teljesítménye. Továbbá van még egy előnye az X79 chipsetnek, és az LGA2011-es foglalatnak, az Asrock X79 Extreme 4 alaplapja hivatalosan is támogatja az akár 12 magos Xeon CPU-kat, s ha egy ilyent nem is, de később még akár egy 8 magos példány beszerzése alternatíva lehet.

About bacsis