Manapság, tényleg csak úgy szórakozásból vasárnaponként ki szoktam járni bolha piacokra. Mindig várom, remélem a csodát, hogy valami igazán különleges cuccot találok, aztán persze sose’. De akkor is csak az van bennem, hogy talán majd következőre, így következő héten megint elmegyek. Persze ha a világ legritkább, és legértékesebb számítógépes cuccait nem is lelem, azért egy-egy jobb holmiba bele szoktam futni, amire ha úgy van, akkor megalkudok rá. Ha megtetszik a kiszemelt termék, kb 50-50%, hogy lesz belőle vásárlás. Sajnos elmentek a piacosok abba az irányba, hogy ami régi, és számítógép, és nincs ripityára törve, az tuti milliókat ér. És legyen akármilyen lefingott állapotú számtek cucc, sokszor irreális összegeket kérnek érte. És hiába lehet erősen alkudni az árusoknál, olyan irreális összegeket mondanak, hogy ha sikerülne felére lealkudni a kiszemelt holmi árát, még az is irreálisan sok. De mint írtam, ez olyan 50-50%, hogy vállalható összegről indul-e a licit, vagy sem.
Aminap megláttam egy Dell latitude laptopot, ami első ránézésre elég jól nézett ki. Odaléptem hozzá, már jött is az eladó. Majd kinyitottam a gépet, és hát megláttam, hogy irtózatos állapotban van. Ez esetben az eladó tisztában volt azzal, hogy az állapot miatt erősen szűkül a potenciális vevők köre, így nem kérhet irreális összeget. 5ezer Ft-ról indult a „kikiáltási ár”. Én persze láttam potenciált a gépben. S ez az ár is megfelelt volna számomra, de egy további ezrest sikerült még lealkudnom, így az üzlet megköttetett.
Na de lássuk hogy is nézett ki a gép megvásárlásakor:
Bizony első ránézésre nem túl bizalomgerjesztő, de bíztam benne, hogy egy billentyűzet csere, és némi pucolás után nem csak hogy ki fog nézni valahogy, hanem a gép működni is fog. Ne felejtsük el, hogy egy full teszteletlen a földön heverő, külföldön kidobott gépről van szó. Ami elsőre nem hangzik túl jól, de az a tapasztalatom, hogy azért az így megvásárolt gépek nagyobb része működő, igaz sok esetben kisebb javításokat igényelnek ezek a gépek. Pl rossz/hiányzó HDD/memória, illetve töltő szinte sosincs a gépek mellé.
Szóval nagy reményekkel vittem haza, amit hazaérvén, mindenféle pucolás/takarítás nélkül töltőre dobtam, és bekapcsoltam. És bizony volt okom a mosolyra, mert a gép elindult. Az iszonyatosan retkes billentyűzetével még a BIOS-ba is be tudtam lépni, illetve gyors’ átfutottam a paramétereket:
Core i5 520M CPU
2X2GB DDR3 Memória
Nvidia Quadro NVS3100 VGA kártya
1600X900-as kijelző
250GB HDD
Hoppácska, nem is rossz, Quadro VGA kártya, és az 1600-as kijelző különösen öröm volt számomra.
Nosza akkor kezdjünk neki a rendberakásának! Elsőre a billentyűzet került ki a gépből (és repült a szemetesbe).
Szerencsére volt hozzá elfekvő billentyűzetem. Illetve ki pucoltam az eszméletlen sok szennyeződést. Az új billentyűzet bepattintása, és a külső suvickolása után a gép alját kiszedve a ventillátort, a szellőzőnyílásokat, meg úgy alapjába véve az alaplapon ami felgyülemlett por, került kitisztításra.
Maradjunk annyiba, hogy látszott, hogy a gép erősen volt korábban használva, de az időközi karbantartások igen csak elmaradoztak. Na de egy nagyobbacska takarítás kívül belül, egy billentyűzet csere, és a gép régi fényében tündöklött ismét. Szerencsére egy erős másfél órás töltőn lógás után az akkumulátor töltöttsége is megindult, és máig tud egy normál üzemidőt. Természetesen egy aktuális Windows-al használt laptop HDD-vel már-már vállalhatatlan, így kapott még egy 256GB-os SSD-t, s mivel a gép tartalmaz gyárilag egy Windows 7 PRO COA-t, így azzal beaktiválva, teljesen legálisan, aktivált Windows-al lehet használni a gépet. És lényegében itt be is fejeződött a történet. 4ezer Ft az alapgép+ egy töltő (az kb 5ezer Ft) egy másik billentyűzet (nekem ez 0Ft volt, de amúgy kb. egy 10-esből biztosan lehet vadászni hozzá) és egy 256GB-os SSD-vel (ez olyan 8ezer Ft) Nekem tehát 17ezer Ft-ból összeállt a mutatvány, de ha a billentyűért is kellett volna fizetnem, egy kb. 25-be azért ki lehetett hozni.
És akkor itt a vége, fuss el véle. Cikk befejezhető.
Suvickolás, takarítás, ganajozás után a gép eléggé kinéz valahogy. A baloldali hangszóró rács, ami némileg el van színeződve, illetve van rajta egy kifehéredett folt, de ezt leszámítva, meg nem mondja az ember, hogy honnan indult szerencsétlen laptop. Teljesen vállalható lett.
De ha már itt van ez a gép, és gatyába lett rázva, azért nézzük már meg, hogy egy több mint 10 éves, igaz egykoron felső kategóriás gép mire használható!
Nyomassunk egy kis CPU tesztet, de előtte pár szóban a processzorról:
Az Intel a mobil Core 2 (DUO, Quad) szériát ahogy a desktop fronton is, úgy a laptop processzoroknál is a Core i szériával váltotta le. A mobil Core i5 szériát 2010 januárjában dobta piacra. A laptopban szereplő Core i5 520m CPU 32 nanométeres gyártástechnológiával készült, 2 magja van, de támogatja a Hyper Threading-ot is, így a 2 mag mellé 4 feldolgozó szál társul. órajele 2400MHz, de mivel a Turbo is támogatott, így szükség esetén 2,66Ghz-re 2 maggal, 1maggal pedig 2,93GHz-re tud fel ugrani az órajele. L2 Cacheből magonként 256KB került beépítésre, míg L3 Cache-ből 3MB. A CPU-val egy lapkára, pedig került egy integrált (HD Graphics) videokártya is. SIMD utasításokból támogatott az MMX, az SSE-től az SSE4.2-i minden. Továbbá támogatott a 64 bites utasításkészlet természetesen, a hardveres virtualizáció, és a hardveres titkosítás is. a CPU összesen 35W-os TDP kerettel gazdálkodhat, amiből 25W-ot maguk a CPU magok használhatnak, és 12,5W-ot az IGP, de mivel jelen esetben a laptopban helyet kapott egy dedikált VGA kártya, így az IGP letiltásra került.
A CPU nyers ereje kb. egy Core2 Duo E8000 szintje. manapság ez már tényleg nem valami acélos, de általános használatra, főleg hogy SSD van a gépben, még bőven jó lehet.
Vajon mire elegendő a gépben lapuló Quadro NVS3100M?
Ez a Quadro kártya egy GT218-as GPU-ra alapuló kártya, amit a Geforce 210 néven ismerhetünk inkább a desktop piacról. Mivel ugyanaz a GPU található rajta, így teljesítményben is ugyanaz várható tőle. Azaz nem egy túl acélos megjelenítő, de legalább nem fogyaszt sokat, s azért ez egy laptopnál igen jelentős dolog. A 40nm-es csíkszélességgel készült GT218-as GPU 16 Shader processzort tartalmaz, melynek órajele 600MHz-re lett hitelesítve, s mivel itt még a Shader processzorok órajele a mag órajel dupláján jártak, így azok 1470MHz-re lettek állítva. A memória busz is rendesen vissza van fogva, mindössze csak 64bites, erre kapcsolódik a dedikált 512MB-nyi GDDR3-as memória, melynek órajele 800MHz-re lett hitelesítve. grafikus API-ból azon kevés Nvidia kártyák közé tartozik ami támogatja a Directx10.1-et, illetve az úgy nevezett PureVideo HD-t amelynek hála a VGA kártya boldogul az összes nagy felbontású videók dekódolásával, s ezzel is csökkentve a laptop fogyasztását. maga a VGA kártya amúgy 14W-os TDP kerettel gazdálkodhat.
És akkor pár játék teszt:
Mint látható, a felbontást nem a kijelző natív méretére állítottam, azt némileg visszább véve, 1366X768-ra állítottam. A játékok, illetve az Unigine benchmarkja alacsony részletességre lett állítva, Így azért nagyjából játszható sebességet köhögött ki a laptop. A Far Cry 2 már eldöcögött medium részletességgel is, bár erősen a játszhatóság határán volt így a játék. A COD2 viszont élsimítás nélkül, extra részletesség mellett is száguldott. Igaz ne felejtsük el, a COD2 egy Geforce2 MX-en is eldöcög már. Ettől függetlenül, hát, ha túl sokra nem, de okosan választva játékot azért el lehet vele játszogatni az egykori klasszikusokkal.
Na és tényleg, a gyakorlatban mit tud a vas?
A Youtube továbbra is elmegy rajta akár FulHD 60FPS felbontás mellett is. A Google Chrome 4-5-6 tab-al is teljesen jól használható, így én úgy gondolom, hogy napi általános használatra tényleg máig elegendő ez a laptop
Összegzés:
Az összegzést két felé szeretném szedni: Egyrészt a biznisz létrejötte:
Ha azt vesszük hogy 4 ezer Ft-ról indult a dolog, nem olyan rossz ez. Viszont ha megnézzük a végösszeget, s végig rizikós volt, hogy lesz-e a gépből valami, már azért nem ennyire egyértelmű a dolog. Nekem természetesen a fentiek tükrében, hogy volt alapból hozzá billentyűzetem, és ráadásul az egészre csak hobbiként tekintek, bőven megérte.
És akkor pár szóban az E6510-ről: Ez egy nagyon jó kis üzleti kategóriás gép. Remek a kijelzője, a teljesítménye általános dolgokra még 1-2 évig továbbra is elegendő lehet. A Diszkrét VGA kártya nem egy erőmű, de azért lehet rá találni olyan neveket, amik nem csak porig butított grafikával mennek el rajta. Szóval ha valaki olcsóbb használt laptopot szeretne, egy ilyennel biztosan nem járna rosszul.