Lenovo Thinkpad T410: Mikor még a thinkpad ért valamit

Lenovo Thinkpad T410: Mikor még a thinkpad ért valamit

Sajnos köztudott, hogy manapság egy fél millió Ft értékű laptop sem hoz már olyan minőségi szintet, mint mondjuk a 2010-es évek magasságában. Teljesen mindegy, hogy milyen gyártó háza tálján nézelődünk, persze a teljesítmény évről évre növekszik, a minőség színvonala pedig elég sokat süllyedt az utóbbi években.

Én nagyon szerettem az IBM, illetve a korai Thinkpadeket is, mert a csúcs kategóriás üzleti szériába szánt laptopjaik igaz földi halandónak új korukban megfizethetetlen volt, de legalább hoztak is egy fajta minőségi szintet.

Valamelyik gyárnál kicsit előbb, valamelyiknél pedig később indult meg a spórolás a minőség kárára, a Lenovo-nál ez valamikor a Sandy Bridge korszaknál kezdett egyre jobban körvonalazódni. Valaki úgy gondolja, kicsit előbb, valaki meg úgy, hogy kicsit később. Én úgy gondolom, hogy amit most bemutatnék Lenovo Thinkpad T410-es gépet, ez még egy igazi strapabíró, kompromisszum mentes kis laptop. Ezt a gépet szeretném most bemutatni:

Aki egyszer látott már Thinkpad-ot, akár Lenovo, akár az IBM korszakból, az onnantól kezdve mindig fel fogja ismerni a gyártó ezen szériáját, hiszen apróbb változtatásokat leszámítva nem túl sokat változott.

Összecsukva a jól ismert matt sötét szürke fedlap látható, amin csak a szokásos jobb alsó sarokban látható Thinkpad felirat szerepel. Különös ismertető jel, még a fém zsanérok, amik iszonyatosan jól tartják a kijelzőt.

A kijelzőt felnyitva  ezúttal is a szokásos Thinkpados felépítés látható.

Itt még a hagyományos “ollós” billentyűzet látható, amivel együtt jár a kék nagy Enter, és a szintén nagy méretű ESC gomb. A piros trackpoint pedig ezúttal is ott virít a billentyűzet közepén. Én nem szeretem a manapság divatos óriás méretű touchpadokat de itt a touchpad mérete pont megfelelő. Szerencsére az egér jobb és ball klikkje is még dedikált gombokat kaptak. A trackpointnál is ugyanilyen dedikált gombokat találunk. A Touchpad mellett a Thinkpadeknél elmaradhatatlan kellék az ujjlenyomatolvasó.

A laptop jobb oldalán van a DVD író, amely helyére akár egy másodlagos HDD-t is rakhatunk. Találunk egy Xpress Card foglalatot, illetve alatta helyet kapott egy Esata port is. A hang ki és bemenet egy kombinált aljzatot kapott. A DVD író mellett van még egy USB3.0 port, és egy 4 tűs IEE1394 port(FireWire) is.

A gép bal oldala is zsúfolásig van pakolva, a hűtőrács teljesen hátra szorult, mellette egy Dsub port, a LAN csatlakozó, 3 USB, és egy Display Port található. a csatlakozók sorát végül pedig egy Smart Card reader zárja.

Most hogy körbe vettük a gépet, lássuk mi lapul belül:

 

Intel Core i5 520m CPU

2X2GB DDR3 1066MHz RAM

Nvidia Quadro NVS 3100 VGA kártya

250GB HDD

Windows 10 RS3 Oprendszer

Még a tesztek előtt ismerkedjünk meg a főbb komponensekkel kicsit részletesebben.

Az Intel a mobil Core 2 (DUO, Quad) szériát ahogy a desktop fronton is, úgy a laptop processzoroknál is a Core i szériával váltotta le. A mobil Core i5 szériát 2010 januárjában dobta piacra. A laptopban szereplő Core i5 520m CPU 32 nanométeres gyártástechnológiával készült, 2 magja van, de támogatja a Hyper Threading-ot, is, így a 2 mag mellé 4 feldolgozó szál társul. órajele 2400MHz, de mivel a Turbo is támogatott, így szükség esetén 2,66Ghz-re 2 maggal, 1maggal pedig 2,93GHz-re tud fel ugrani az órajele. L2 Cacheből magonként 256KB került beépítésre, míg L3 Cache-ből 3MB. A CPU-val egy lapkára, pedig került egy integrált (HD Graphics) videokártya is. SIMD utasításokból támogatott az MMX, az SSE-től az SSE4.2-i minden. Továbbá támogatott a 64 bites utasításkészlet természetesen, a hardveres virtualizáció, és a hardveres titkosítás is. a CPU összesen 35W-os TDP kerettel gazdálkodhat, amiből 25W-ot maguk a CPU magok használhatnak, és 12,5W-ot az IGP, de mivel jelen esetben a laptopban helyet kapott egy dedikált VGA kártya, így az IGP letiltásra került.

Az Nvidia Quadro NVS 3100 VGA kártya opcionális, azaz nem minden Thinkpad T410-be került, de mivel ebbe pont helyet kapott egy, így kíváncsian teszteltem le több játékkal is a kártya képességeit.

Ez a Quadro kártya egy GT218-as GPU-ra alapuló kártya, amit a Geforce 210 néven ismerhetünk inkább a desktop piacról. Mivel ugyanaz a GPU található rajta, így teljesítményben is ugyanaz várható tőle. Azaz nem egy túl acélos megjelenítő, de legalább nem fogyaszt sokat, s azért ez egy laptopnál igen jelentős dolog. Mivel a Thinkpad T410 egy 14 colos gép, így a hűtés mérete is erősen korlátozott, így még egy ok az mellett, hogy sokkal erősebb kártyát nem igazán lehetett volna beépíteni a gépbe. A 40nm-es csíkszélességgel készült GT218-as GPU 16 Shader processzort tartalmaz, melynek órajele 600MHz-re lett hitelesítve, s mivel itt még a Shader processzorok órajele a mag órajelhez dupláján jártak, így azok 1470MHz-re lettek álíltva. A memória busz is rendesen vissza van fogva, mindössze csak 64bites, erre kapcsolódik a dedikált 512MB-nyi GDDR3-as memória, melynek órajele 800MHz-re lett hitelesítve. grafikus API-ból azon kevés Nvidia kártyák közé tartozik ami támogatja a Directx10.1-et, illetve az úgy nevezett  PureVideo HD-t amelynek hála a VGA kártya boldogul az összes nagy felbontású videók dekódolásával, s ezzel is csökkentve a laptop fogyasztását. maga a VGA kártya amúgy 14W-os TDP kerettel gazdálkodhat.

Első körben lássuk, hogy mire képes a CPU:

A szokásos teszteket lefuttatva látható, hogy azért egy asztali tényegesen 4 magos CPU-hoz képest elmarad, de a legerősebb 2 magos Core 2 duo CPU-k szintje szépen megvan, ami azért általános használatra ma is elegendő teljesítményt nyújt.

Lássuk, hogy a valóságban mit tud virítani ez a GPU:

Első körben egy kis 3Dmark-ot futtattam:

A 3Dmark2001-hez túl sokat nem is fűznék, szimpla érdekesség. Annyi talán, hogy ez a szint nyers erőből DX8 alatt egy csúcs Geforce4 TI 4800-as szint.

A 3Dmark06 eredménye nem túl acélos, de nem is vártam sokkal többre, hiszen a GPU-ban található 16 shader processzor, és a 64 bites memória busz garantálja, hogy nem ezzel fogunk 4k felbontásban játszani, még az aknakeresővel sem, de azért egy hangyányit erősebb még így is, a CPU-ba integrált Intel HD Graphicstól

Még kipróbáltam az Unigine Valley nevű benchmarkját is, 1280X800-as felbontás mellett, de szigorúan Low részletesség mellett:

Úgy gondolom, túl sokat nem kell hozzá fűznöm. Még az is nagy számban ment, ha 10FPS fölé emelkedett a program.

Na de most pedig lássunk pár játékot!

Kezdésnek a Far Cry 2-t választottam, még 2008-ból.

Igaz elsőre elég alacsony FPS-ek láthatók a diagramon, de csak azért mert natív felbontás mellett medium részletességet állítottam be. Így azért a grafika sem lett porig butítva, azaz a játék is kinéz valahogy, de még mindig elfogadható sebességet kapunk. Ez így teljesen rendben van.

A 2013-as Tomb Raider is felkerült a laptopra:


A játék csak 1024X768-as felbontásra lett beállítva, ott is csak low részletesség lett használva, így is sokszor elég döcögős sebességgel futott a játék

Ki nem hagytam volna a GTA5-öt sem, ami már 2015-ös megjelenésű:

Reménykedtem, hogy porig butított grafikán csak sikerül játszható sebességet kihoznom, de sajnos nem így lett. Időnként belekarcolt a játék a 20FPS-be, ami már majdnem jó, de a gond az, hogy többnyire 10FPS magasságában dübörgött a játék. Ez bizony totál játszhatatlan.

Végül pedig leteszteltem a gépet a Grid autosport-al, amely 2014-ben jelent meg:


Sokat sakkoztam a részletességgel, de csak ultra low részletességen volt játszható a játék, úgy viszont tényleg elég jól szárnyaltak az FPS-ek. Viszont ha csak egyel magasabb részletességet, azaz “sima” Low-ot állítottam be, meg legalacsonyabb felbontás mellett is akadozott a játék, így a T410-en ezzel a játékkal meg kell elégedni az ultra low beállítás mellett.

Végeredmény:

A Lenovo Thinkpad T410 egy nagyon jó kis laptop, még mai szemmel nézve is. Hiába lesz egyre közelebb a 10 éves korhoz, ha nem ezzel a géppel akarunk fHD filmeket konvertálgatni, videót vágni, vagy nem webszerverként akarjuk használni, teljesen rendben van a teljesítménye. Maga a VGA kártya nem váltja meg a világot, még új korában is csak a belépő szintet karistolta, szóval túl sok dologra nem jó, de azért ha nagyon meg akarjuk erőltetni magunkat, lehet rá találni játékokat amivel szépen elboldogul, úgy 2008-2010 környékéről. De a Thinkpadnak nem is ez az erőssége. Hanem a magas felszereltsége csatlakozók terén, a minőségi összeszerelés, és a nagyon jó billentyűzet. De meg lehet említeni a Trackpointot, és a Touchpadot is, illetve hogy sajnos azt is előnynek kell megemlíteni, hogy vannak dedikált egérgombok. Ezután a gép után a Thinkpad egy igen komoly lejtőn indult el, talán még a következő generáció volt ami még vállalható volt, s szép lassan az összes pozitív dolgokat eldobta a gyártó. Lecserélte a billentyűzetet a manapság divatos szigetes kialakításúra, a dedikált egérgombok eltűntek, a memória már csak Single Channel-ként működött, beépítették az akkumulátort, és még lehetne sorolni. Az utóbbi 1-2 generációnál talán ismét újból egy hajszállal korrektebb gépeket dob piacra a Lenovo a Thinkpad szériából, de aki igazi, normális minőségű Thinkpadot szeretne, annak ebből a korszakból kell választania, és egy ilyen Thinkpad T410 még manapság is egy jó választás.

About bacsis

Leave a Reply