HP Elitebook 8560W vs. 8570W –>Nagy lépés a gyártónak, kis lépés a felhasználónak

HP Elitebook 8560W vs. 8570W –>Nagy lépés a gyártónak, kis lépés a felhasználónak

Sokat, nagyon sokat panaszkodtam, és panaszkodok máig, hogy a napjaink laptopjai finoman fogalmazva is hagy némi kívánni valót a minőség terén, és hiába fizetünk ki egy gépért akár több százezer Ft-ot, akkor is érezni helyenként a spórolás nyomait. Míg 15 évvel ezelőtt egy közép alsó kategóriás laptop is teljesen vállalható volt, addigra a 2010-es évek elejére már oda jutottunk, hogy a közép-felső, felső közép kategóriás gépek ütötték meg az igazi prémium gépek szintjét. Mára viszont oda jutottunk, hogy az abszolút prémium gépeknél is vannak pontok, ahol kompromisszumot kell kötni, legyen az a gép akár az 1 millió Ft-os sávban. Manapság akármilyen összeget költünk egy gépre, sok esetben elfelejthetjük a fejlesztés lehetőségét, a billentyűzetek sem olyanok mint korábban, a Trackpoint szinte teljesen eltűnt, (Emlékszem, mikor a Dell Inspiron szerves részét képezte a Trackpoint is) az akkumulátor is sok esetben fix, és második akksi használatáról is le kell mondani, de sokszor mégis a legfájóbb pont a hűtés alul méretezése, vagy legalábbis nagyon kicentizése. Az is lehet, hogy csak nekem vannak túl nagy igényeim, ennek ellenére egy pár évvel ezelőtt az abszolút csúcs szériában azért még voltak olyan laptopok, ahol nem érezni a spórolás jegyeit.

Aminap került hozzám egy HP Elitebook 8560W, és egy HP Elitebook 8570W, amik teljesen levettek a lábamról, így hát gondoltam készítek róluk egy beszámolót.

A két gép kívülről teljesen megegyezik.

Mindegyik szép szürke, de persze nem ez a lényeg, hanem hogy teljesen alumíniumból készültek. Semmi műanyag. Oké, önmagában még nem jelent semmit, hogy milyen anyagot használtak fel. Viszont nem spóroltak az anyaggal, tehát tejfölös doboz effektről itt nem beszélhetünk. A gépek igen vaskosak, érezni rajtuk, hogy masszívak

Természetesen a fedlap is masszív fémből készült, középen a HP logó pedig bekapcsoláskor “Apple”-sen fehéren világít. Természetesen itt sincs eltérés a két gép között.

Na de nézzük kicsit körbe a gépet!

A laptop bal oldala a legizgalmasabb Itt találjuk a szélen a gigabites Lancsatit, mellette pedig egy hatalmas szellőzőnyílást. Középen egy Display portot, egy eSata/USB kombinált portot, még további 2 USB csatit, illetve egy IEE1394 portot

Jobb oldalon a hang ki/bemenet, további 2 USB, a DVD író, és a Dsub csatlakozóját találjuk.

Továbbá a szemfülesek észrevették, hogy az USB portok alatt van még egy furcsa csatlakozó. Bizony, ide még került egy Smart Card Reader is, mert soha nem lehet tudni

A gép hátulja is érdekes, igaz, itt csak a töltő csatlakozója van, de a gyártó nem véletlenül tüntette itt fel, hogy ez egy Elitebook Workstation, de ez már a belsőre utal

Na de akkor mi a különbség a két gép között? Természetesen a belsőben azért van eltérés. Míg a HP Elitebook 8560W az Intel Sandy Bridge architektúrájára épül, addig a HP Elitebook 8570W már Ivy Bridge alapú.

Lássuk, hogy mit tartalmaz a 2 gép:

HP Elitebook 8560W

Intel Core i7 2860QM 4mag/8 szál (45W TDP)

2X4GB DDR3 1333MHz RAM

Nvidia Quadro 2000M 2GB VGA kártya (Fermi architektúra)

320GB SATA HDD

Windows 10 x64 Operációs rendszer 15,6″ 1920X1080 IPS kijelző

HP Elitebook 8570W

Intel Core i7 3632QM 4mag/8 szál (35W TDP)

2X4GB DDR3 1600MHz RAM

Nvidia Quadro K2000M 2GB VGA kártya (Kepler architektúra)

256GB SATA SSD Windows 10 x64 Operációs rendszer

15,6″ 1920X1080 IPS kijelző

A HP ELitebook 8560-as laptopban lévő 2860QM CPU 2011-ben került piacra, és a mobil Sandy Bridge CPU-k abszolút csúcsa. 2500MHz-es alap órajele akár 3600MHz-ig is fel tud szökkenni. 8MB L3 Cache-t kapott, SIMD utasításokból pedig az MMX-től kezdve az SSE-SSE4.2-ig támogatott. Ezeken felül pedig természetesen a 64 bites utasítások, és a hardveres virtualizálás is biztosított. Gyártástechnológiából pedig a 32 nanométeres csíkszélességet használja.

Az Nvidia Quadro 2000M VGA kártya az Nvidia első Directx11-es API-t támogató megoldása. Szintén egy 2011-es megoldásról beszélünk. A GPU alapját a GF106-os GPU alkotja, ami igen hasonló a Geforce GTX460 mobility változatához. (nem összekeverendő az asztali GTX460-al) Illetve asztali videókártyák terén leginkább a GTS450-hez hasonlít. a 40nm-es csíkszélességet használó GPU 192 Shader egységet használ, a 2GB DDR3 saját memória pedig 128 biten kommunikál a GPU-val. Fontos megjegyezni, hogy míg a GPU órajele 550MHz, addig itt még a Shader egységek órajele a GPU órajelének a dupláján, azaz 1100MHz-en járnak. a DDR3 memóriák 1800MHz-en járnak, és a gyártó 55W-os TDP-t határozott meg a kártyának.

A HP Elitebook 8570W-nél ahogy írtam, már az Ivy Bridge architektúra volt jelen. A Core i7 3632QM szintén 4 mag, 8 szálat tud bevetni a számításba, viszont ez egy energia takarékos példány, amiért cserébe némileg vissza lett fogva a CPU, hogy a gyárilag meghatározott 35W-os TDP kereten belül maradjon. Itt az alap órajel 2200MHz-ről rajtol, és a Turbo segítségével is csak 3200MHz-ig tud felugrani. Sandy Bridge-s testvéréhez képest az L3 Cache is vissza lett nyesve, ez a CPU csak 6MB L3 Cache-el gazdálkodhat. SIMD utasításokból ugyanazok támogatottak, azaz MMX, SSE-SSE4.2, 64 bit, és hardveres virtualizálás biztosított. Viszont a gyártástechnológia 22nm-erre váltott.

A VGA kártya a 8570W esetében nagyon hasonló névvel van illetve, de ez bizony a mi esetünkben elég nagy eltérést jelent! Az Nvidia Qadro K2000M a 8560W Nvidia Quadro 2000M-jével(tehát a számozás előtti K-betű az eltérés) már a Kepler Architektúrás GK107 GPU-t kapta. A gyártástechnológia ahogy a CPU-nál csökkent, úgy itt a GPU-nál is van előrelépés, mert ez már 28 nanométeren készült. A GK107-es GPU az Nvidia Geforce GTX650-es VGA kártyáján is megtalálható még. Itt már 384 Shader egység áll rendelkezésre. Memóriából továbbra is 2GB biztosított, s igaz használható a GDDR5 is, sajnos az én esetemben csak DDR3 került beszerelésre, ami 128biten kommunikál a GPU-val. Órajele itt is effektív 1800MHz. Fontos kiemelni, hogy a GPU órajele 745MHz, viszont itt már a Shader egységek órajele nincs duplázva, a mag órajellel azonos tempón járnak, ami miatt hiába a dupla annyi shader egység, a teljesítmény közel sem lesz dupla akkora. Sőt…

Még ami megemlítendő, hogy a 8570W-ben a memóriák 1600MHz-en járnak, míg a 8560W-ben csak 1333MHz-en, igaz picit szűkebb időzítésen, így a teljesítményben ez túl sokat nem befolyásol.

Na de hogy teljesítenek a gépek, ez az amire mindenki kíváncsi már gondolom!

Első körben a CPU-k teljesítményét mértem le.

Először a HP 8560W I7 2860QM eredményei:

Majd jöjjön az Elitebook 8570W-ben található 3632QM eredményei:

Egy kicsit vesézzük ki az eredményeket! A Super PI alatt a Sandy Bridge 20%-ot tud ráverni a fejlettebb Ivy Bridge CPU-ra, de a Linx nyers számítási teljesítményénél is ugyanez látható. Winrar benchmark alatt is az öregebb, de magasabb órajelű Sandy Bridge az erősebb, végül pedig Wprime az, ahol a legkisebb a különbség, közel fej-fej mellett végeztek a CPU-k.

Viszont a hőmérsékleteknél meglátszik a különbség! Míg a Sandy Bridge alapú 2860QM alulról nyaldossa a 90 fokot, addig az Ivy Bridge alapú 3632QM még a 80 fokot sem érte el.

Na de mit tudnak a VGA kártyák? Erre voltam a leginkább kíváncsi!

Először is adjunk a gépeknek a jó öreg 3Dmark06-al:

Egy hangyányival több pontot kapott a 8570W, de látszik, hogy a CPU pontszám itt is kevesebbnek bizonyult. De ez már elég régi tesztprogram, még a gépekhez képest is. Lássuk mi a helyzet az Unigine Valley nevű tesztje alatt, amit 1920X1080-as felbontás, DX11-es API, és High részletesség mellet futtattam:

Az átlag FPS kemény 2FPS-el lett több a 8570W esetében, míg a maximális FPS is csak szák 4FPS-el emelkedett. Ez bizony nem sok.

Na de valós játékok alatt mi a helyzet?

Kezdjük a teszetet a 2013-ban megjelent Tomb Raider-el, illetve annak benchmarkjával, amit a kijelzők natív felbontásán, azaz 1920X1080-ban, High részletesség mellett futtattam

Ekkora különbséget igazán nem kellett volna kihozni a 2 gép között :-)

A benchmark képes az FPS-ek tizedének a kimutatására is, de azt a grafikonon nem tüntettem fel, mert túl nagy jelensége úgy sem lenne/lett volna. A 2 gép azonos sebességgel futtatta a játékot.

Lássuk a 2014-es Grid Autosport benchmarkja hogy futott a gépeken. 1920X1080-as felbontás, és szintén High részletesség mellett:

Végre itt a Kepler architektúrás Quadro K2000M GPU kicsit erősebb tudott lenni. Nem sok az a kb. 10%-os előny, viszont az nagyon jókor jött, mert nem mindegy, hogy a minimum FPS 24, vagy 28.

A tesztet folytattam a 2015-ös GTA V-el, ami szintén 1920X1080-as felbontásban, DX11-es API, és normal grafikai részletesség mellett lett futtatva.

Itt is a fentebb látottak érvényesülnek. Kb. 10-15%-os a különbség, de itt is sokak számára életmentő lehet az a plusz 3FPS, hogy a sebesség nem esik be 30FPS alá.

Utolsó játékom a Far Cry Primal lett, ahol szintén a beépített benchmarkot használtam. Mivel itt már egy 2016-os játékról beszélünk, így a felbontást csak 1280X720-ban, a részletességet pedig Low-ban határoztam meg. Íme:

Itt is a 15%-os különbség mérhető ki a HP 8570W javára, viszont ez a plusz 3-4 FPS megint igen jókor jött, mert szemmel is látható már hogy egy játék 22 vagy 26FPS-el fut.

Oké, a teljesítmény mind CPU, mind VGA szinten meg is van, lehetne írni a konklúziót, de azért ne siessünk annyira előre! Elvégre a 8570W fejlettebb gyártástechnológiával készült mind CPU, mind VGA terén, lássuk ez a hőfokokban hogyan nyilvánul meg:

A méréseket úgy végeztem, hogy mindegyik laptopon a GTA5-öt futtattam kb 15 percig, majd utána jegyeztem fel a hőmérséklet adatokat.

Hoppácska, óriási különbségek születtek! A szellőzőnél kiáramló hőmérsékletet egy infrás hőmérővel mértem. Az értékek magukért beszélnek. Míg a 8570W épp, hogy langyos levegőt fújt ki, addig a 8560W-ből ömlött a forró levegő. A CPU, és a GPU hőmérsékletét a háttérben az Aida64-el monitoroztam, és a legmagasabb értéket jegyeztem fel. A CPU-nál a 8560W-nél a 90Celsius fok elég beszédes. 90 fok fölé a gép nem engedte a CPU hőmérsékletét, így Throttlingolni kezdett a CPU, azaz a további melegedés elkerülése végett elkezdte az órajelet visszább venni. Ettől függetlenül fontos azért megjegyeznem, hogy a Throttling mértéke 2% körül alakult a mérés ideje alatt, tehát elég minimális volt. Ettől függetlenül a HP 8570W esetében a CPU 74 fokos maximális hőmérsékletet produkált, Throttling még véletlenül sem lépett fel. Hasonló figyelhető meg a VGA kártyák esetében. Igaz a 8560W-ben lévő Quadro 2000M hőfoka is 70 fokon üzemelt, ami több mint jó, de a 8570W-ben lévő K2000M 64 fokos maximális hőmérséklete még inkább barátságos.

Ha alacsonyabb a hőmérséklet, akkor valószínűleg a fogyasztás is kisebb lesz a HP 8570W esetében. Ezt egy konnektorba dugható fogyasztásmérővel ellenőriztem. A mérés idejére az akkumulátorokat eltávolítottam a gépből, és ezúttal is a GTA 5 futott a laptopokon. Íme:

A játékot elindítva, mindegyik gép esetén a fogyasztás szerencsére csak 2-3W-ot ingadozott, így könnyen meglehetett határozni az átlagos fogyasztási értéket. Jól látható, hogy a 30W-os fogyasztás ebben az esetben 30%-ot jelent a HP Elitebook 8570W esetében

Na és ezek után összegezzük tehát a látottakat!

Az egy évvel idősebb, s egyel régebbi architektúrás HP Elitebook 8560W-ben lévő 2860QM CPU kb 10-15%-al erősebb, de ne felejtsük el, hogy ez a CPU a mobil Sandy Bridge esetén az abszolút csúcsot képviseli, míg az Ivy Bridge alapú 3632QM inkább a fogyasztásra van optimalizálva, mint sem a teljesítményre. Ha a legerősebb mobil Ivy Bridge lenne a laptopban, akkor máris más lett volna itt a végeredmény.

VGA fronton viszont ugyanez a 10-15%-os különbség a 8570W mérlege felé billen, mert a Kepler alapú Nvidia Quadro K2000M ennyivel többet tud magából kipumpálni.

Elmondhatnánk tehát, hogy jelen esetben, így vagy úgy, a 8560W CPU-ban, míg a 8570W a VGA teljesítményben volt jobb átlag 10-15%-al, és akkor enyhe sarkítással döntetlen a helyzet. És a végfelhasználó azt fogja mondani, hogy nem éri meg váltani egyik gépről a másikra, mert a különbség szinte elhanyagolható. Ami végül is így is van. De ha képbe vesszük a hőtermelést, ami fényévekkel jobb lett a 8570W-nél, illetve a fogyasztást, amiben szintén 30%-ot vert a 8570W az elődjére, akkor máris kijelenthető, hogy míg a előtérben tényleg nem, vagy alig észrevehető, kimérhető a különbség, addig a háttérben óriási nagy difi van a 2 gép között, még ha egy generációnyi is a különbség. Nem kérdés, hogy a HP Elitebook 8570W minden tekintetben győztesen jön ki az összehasonlításból, még ár-érték alapján is, hiszen a két gép között jelenleg a használt piacon (felszereltség függően) kb 10ezer Ft különbség van.

About bacsis