Építsünk budget AM4-et

Építsünk budget AM4-et

Aminap egyik cimborám azzal keresett fel, hogy hát tudnék-e valami gépet javasolni mert hát az övé úgy tűnik, az örök bit mezőkre távozott.

Főbb irányvonalak 1: olcsó legyen, 2: alkalmi játékra azért jó legyen. Plusz infó: 19 colos monitort 1280X1024-es felbontásban kell meghajtani.

Szépen felcsaptuk a használt piacot, és elkezdett körvonalazódni a dolog. Elsőnek az FM2-es Kaveri/Godavari irányon indultunk el. De mikor kinéztünk egy-egy hardver elemet, oda jutottunk, hogy ha meg lenne fejelve 2-3 ezer Ft-al, még jobb lapot, még jobb procit lehetne kapni. Aminek az lett a vége, hogy képbe került az AM4-es éra, ami bizony egy űrugrás lenne egy FM2(+)hoz képest.

Sikerült addig addig sakkozni, hogy a következő komponensek kerültek megvásárolva:


MSI B350 Tomahawk v3.0 alaplap

AMD Ryzen3 2200G APU (CPU) (Vega 8 IGP-vel)

2X8GB Corsair 2400MHz DDR4 RAM

Valami olcsó ház+ 550W BE Quiet tápegység

Manapság bátran ki lehet jelenteni, hogy tombol az AM4-es őrület, és annak ellenére, hogy boldog-boldogtalan teszteket/bemutatókat ír róla, úgy gondoltam, hogy én is elkészítem a sajátomat, a saját tesztprogramjaimmal.

De még mielőtt belevágnánk, egy pár mondat erejéig fussuk át, mit is kell tudni az AMD Ryzen3 2200G központi egységéről!

Az AMD a Raven Ridge kódnév alatt mutatta be a Ryzen3 2200G típusú processzorát, 2018-ban. Ez a processzor 14 nanométeres gyártástechnológiával készül, és 4 CPU magja van. SMT ( (symmetric multi-threading)  nem támogatott, az csak a nagy testvér, Ryzen 5 2400G (és a többi Ryzen 5/7) kiváltsága. Így egy egyidejűleg csak 4 szálon történhet a feldolgozás. L2 Cache-ből 512KB, míg L3 Cache-ből 4MB került a processzorba. a CPU magok órajele 3500MHz, de Turbo segítségével, ha a TDP keretbe is belefér, ami amúgy 65W-ban lett meghatározva, ez akár 3700MHz-re is módosulhat. Mivel egy elég modern CPU-ról beszélünk, így SIMD utasítások közül az összes modern (és kevésbé modern) áll rendelkezésre: MMX, SSE, SSE2, SSE3, SSSE3, SSE4.1, SSE4.2 SSE4A, AVX, AVX2, FMA(3), AES, SHA, CLZERO. A CPU részét képezi még a 2933MHz-es DDR4-es RAM-okat is támogató memória vezérlő, és az összesen 20db PCI Express 3.0-s sávot támogató PCI Express vezérlő is.

A processzor különlegessége a Vega 8 IGP amely 512 Shader egységet, vagy mai divatos névvel kifejezve Radeon magot tartalmaz, és az órajele 1100MHz. memóriából értelemszerűen a rendszermemória áll rendelkezésre, így célszerű minél magasabb órajelűt használni.

Miután összeállt a gép, lefuttattam a szokásos tesztprogramjaimat, majd utána a BIOS-ban egy icipicit „optimalizáltam” Ezek a következők voltak.

A CPU-nál kikapcosltam a Cool And Quiet-et, ami hatására a CPU fix 3750MHz-re emelkedett, illetve alap értelmezett 2133MHz-es RAM órajelet 2666MHz-re emeltem, mert ezt simán tolerálták a 2400MHz-es modulok, illetve a Command Rate-t 1T-re állítottam. Ezek után ismét lefuttattam a teszteket:

A CPU tesztek így alakultak:

A Linx 55, ill. 60 Gflops-os nyers számítási teljesítménye azért nagyon nem rossz. A Winrarból az 5.71-es, 64bites verzióját használtam, de én az eredményével nem voltam megelégedve. Viszont látszik, hogy a CPU, de főleg a RAM órajel hatására megugrott az eredménye. A Super PI sosem volt az AMD játékszere, ám jó látni, hogy a korábbi pl Phenom szériához képest duplájára gyorsult a teszt. Igaz a 10-11sec-es eredmény nem világmegváltó, de a korábbi 20sec-es eredményekhez képest csak jobb ránézni. Ami még érdekes, az a CPU hőmérséklet. A kis gyári hűtő egy leheletnyi tuningal is már alig-alig képes megbirkózni, de ezt nem lehet felhozni ellene, elvégre nem erre lett felkészítve.

Nem hagyhattam ki a 3Dmark2006-ot sem. Íme:


Elég nagyot lépett a kis 2200G, még default beállításokkal is, de a majd 20ezer pöttyös elért eredmény igazán szép lett. Még egy kis faragással biztosan 20ezer pont fölé lehetne vele menni.

NA de nézzünk valami modernebb benchmarkot! Kipróbáltam az Unigine Valley nevű tesztprogramot is:

Leginkább a minimum FPS szám ugrott meg. És a 17FPS nem a világ vége, de fényévekkel gördülékenyebbnek tűnik egy 11-12FPS-es diavetítés után.

Na de lássuk a játékokat! Fontos kiemelnem, hogy minden játék 1920X1080-as felbontásban volt futtatva, illetve grafikai részletességtől függően a különböző grafikai javító effekteket (AA, AF) minden esetben kikapcsoltam, vagy leg alacsonyabbra vettem)

Első játékom a 2014-es Grid Autosport volt.

Ez a játék alapból is jól optimalizált. Ez meg is látszik, hiszen Ultra grafikai részletességet állítva is, még a rendszer alap beállítások mellett is tökéletesen tudta futtatni a játékot

2015-ös játékok közül a GTA 5 sem maradhatott ki a tesztből:

Itt csak szimpla „normal” részletességet alkalmaztam, de ebben a felállásban ez a játék is nagyon szépen futott a kis 2200G APU-n.

2016-ból 2 játékot is bevettem a tesztbe, az egyik a Rise Of Tomb Raider volt:

Ide némileg több magyarázatot kell adnom. Először is a legfontosabb, hogy a játék beépített benchmarkjával mértem, és a benchmark első „scene”-jére kapott eredményt jegyeztem vel. Még alap órajelen is elég vállalhatóan futott a teszt, nem volt jellemző nagyon a 20FPS alatti sebesség. Ám 1-1 pillanatra beesett, ezért jegyzett fel 12FPS-t is. A teszt többszöri lefuttatás után is majdhogynem tizedes pontossággal, de ugyanezt az eredméynt produkálta. Érdekes, hogy az enyhe túlhajtás után a minimális FPS mennyire szépen kisimult. A 61FPS-es maximális eredmény így utólag vissza gondolva… lehet nem kapcsoltam ki a Vsync-et? Így vagy úgy, a játék a közepes grafikai beállítás mellett FulHD-n is még játszható.

Utolsó játékom pedig a máig igen népszerű Battlefield 1 volt:

Itt már érezni lehetett, hogy kezd elfogyni az APU ereje. Viszont ez az az eset, amikor a leheletnyi tuning annyit számít, hogy a játszhatóság határáról el tudja úgy mozdítani az FPS-ek számát pozitív irányba, hogy az érezhetően kisimuljon.

Összegzés:
A számítógép alkatrészei használtan lettek vásárolva 6-12 hónaposan. Az alaplap+CPU+RAM+ház/táp kombó kb. 80ezer Ft-ba állt meg. s igaz minden komponens használt, de mindegyiken van még garancia. Háttértár volt. Ha 0-ról kell építkeznünk, akkor egy 100-asból ki lehet hozni egy olyan komplett gépet, amin simán lehet játszani a 2-3 éves játékokat FulHD felbontásban is akár, némileg visszább fogott grafikával. De az aktuális nevek is elmennek, igaz itt már alacsony részletesség és/vagy alacsonyabb felbontást célszerű beállítani. Persze Hardcore játékosoknak, illetve „60-120FPS alatt nincs élet felhasználóknak” nem ez a gép lesz a jó választás,
de úgy gondolom, hogy ár érték arányban az egy igen jó gép lett, ráadásul a későbbiekben fejleszthető, és sok-sok átlag felhasználónak egy ilyen gép akár mindenre IS jó lehet.

About bacsis

Leave a Reply