Procik a (h)őskorból, avagy helyzetjelentés az ezredfordulóról! #1

Procik a (h)őskorból, avagy helyzetjelentés az ezredfordulóról! #1

A kétezres évek elején járunk, tombol a P4 láz. 2000, november huszadikával az Intel megkezdte a Pentium 3 –ak nyugdíjazását, és a szám szerint hetedik, NetBurst mikroarchitektúrás Pentium 4 CPU –kal megkezdődött egy új korszak. Itt a  fő hangsúly az órajel emelése kapta, ami valljuk be, hogy a 3,8GHz -s csúcsot nézve sikeresnek tekinthető, és ezen kívül itt vezették meg a külső FSB -t ,más néven a QPB -t, aminek mint a neve is mutatja (Quad Pumped Bus vagy más néven Quad Data Rate) az értéke a belső FSB négyszerese. Az Intel anno valószínűleg nem gondolta , hogy az egyik legismertebb név lesz ez a hozzá nem értők körében is! A tesztben 3 generációt fogunk egymásnak ereszteni,lássuk, hogy fejlődtek az évek során!

DSC04004

Együtt a család

Az első szériás, Willamette magos procik, 1,3 és 2GHz között skálázódtak, de még nem mutattak túlságosan nagy teljesítménynövekedést a P3 –akhoz képest. Először s423 -as tokozást kaptak, de ez nem tette lehetővé a 2GHz -nél nagyobb órajelet, így leváltás lett a sorsa, méghozzá rövid úton. Utasításkészletből az MMX, az SSE, az SSE2 támogatott (Utóbbit a P4 -el vezették be). A tesztben egy 1,5 és egy 1,7 GHz –s példány fog szerepelni, az első Pentium,míg az utóbbi egy Cerka. Itt a csíkszélesség  még 180 nm volt, ami visszalépés a Tualatinokhoz képest. A Celeron és a Pentium 4 közötti különbség, hogy a Celeron 128KB L2, míg a Pentium4-ben 256KB L2 Cache került Később a Willamette magos CPU-k megkapták az újabb, S478-as tokozást, sé a tesztbe is ezek kerültek be.

DSC04005

Első generáció

A második generáció a Northwood nevet kapta. Ezek a CPU –k sem voltak teljesítmény-bajnokok, de az előzőknél mindenképp jobb a helyzet, főleg hogy a Pentiumok egy része már támogatja a Hyper Threading -ot, ami segítségével az egy CPU mag egy időben akár 2 szálon tudott adatokat feldolgozni, amivel feladattól függően akár 10-15%-os plusz teljesítmény is elérhető volt. A Northwood magos Pentium 4 CPU-k 1,6-tól 3,4GHz –ig skálázódtak, utasításkészeltekből pedig ugyan azokat ismerte,mint előd Willamette. Viszont a gyártástechnológia itt már 130nanométer. Illetve az L2 gyorstárat 512KB-ra emelték, továbbá a Front Siide Bus órajel is emelkedett, eleinte 133MHz-re (533MHz-es külső FSB) Majd később 200MHz-re (800Mhz-es külső FSB) A tesztben egy 2 és egy 2,26GHz –s példány fog szerepelni, itt a második a Pentium.

A Northwood magos Pentium 4 éc Celeron CPU-k közötti főbb különbség, hogy a Pentium 4-esekben már a fentebb említett 512KB-nyi L2 Cache került, míg a Celeronok továbbra is csak 128KB-ot kaptak, továbbá a Pentium 4-esek akár 533 vagy 800MHz-es FSB-vel is rendelkezhettek (igaz készültek 400MHz-es példányok is) míg a Celeronok csak 400MHz-es külső FSB-vel rendelkezhettek

DSC04006

Majd a második

A harmadik,egyben utolsó szériás (legalábbis 478 -as fronton) Pentium 4- ek Prescott maggal rendelkeznek. Ezek szintén 3,4GHz –ig skálázódnak, 90 nm csíkszélességgel. (Pontosabban csak 478 -as Socketben, mert 775 -ben is használták még a prescottot, itt egészen 3,8GHz -ig skálázódtak 65 nm-en, x64 -es utasításkészlet támogatásával.Ezek után következtek még Cedar Mill magos Pentium 4 -es CPU-k is, de ez már csak LGA775 -ben) Támogatják a Hyper Threading –et, kivéve a Celeronok, az L2 Cache-t pedig még tovább bővítették, egészen 1MB-ra. A prescott magos Celeronok itt már megkapták a Celeron D  ezzel is segítve a könnyebb megkülönböztetést, az elődöktől. A Celeron D CPU-k-nál végre bővítették az L2 Cache gyorstárat, bár még mindíg elég kevés, 256KB került beépítésre, és az FSB-t is 533MHz-re módosították. Fontos még megemlíteni, hogy a Prescott magos CPU-k már az SSE3 utasításkészletet is megkapták.

DSC04007

És a hírhedt Prescott

A CPU -k tulajdonságai táblázatban:

táblázat_eleje

Most pedig nézzük a köretet:

 

Nvidia GeForce FX5500 256MB

2x512MB Kingmax HardCore DDR500

Soltek SL-865PRO-FGR

Tagan 380W

Revoltec rézmagos hűtő

80GB Maxtor IDE vinyó

XP SP3

 

Először egy AIW Rage 128 Pro -val próbálkoztam, de 3DMark -hoz inkább betettem az FX-et. Egypár kép a rendszerről:

DSC03996

És infra fényben még foszforeszkál is!

DSC04000

Komplett, még AIW -vel

DSC03997

So Hardcore!

Tesztprogramokból a Linx, a Super PI, az Aida64(Everest) CPU Queen, és a 3DMark 2001 SE fogja meghajtani kicsit a CPU -kat! Beizzítottam a rendszert,és had szóljon!

Első felvonás: a Willamette -ek!

Kezdjünk a legkisebbel, jöjjön az 1,5GHz -s Pentium!

Screenshot - 2002

Véletlen 2 CPU-z…

Gyalázat… ez még azt sem érdemli meg,hogy eredménynek hívjuk… Egy 1GHz -s Coppermine Pentium többet megy ugyan ezzel a VGA -val, csak feleennyi rammal! Na mindegy, hiszen említettem is,hogy ezek nem igazán voltak előrelépések a P3 -hoz képest. Lássuk a többi tesztprogramot!

Screenshot - 2002.01.01

hát… öhömm…

Ehhez sem fűznék semmit…

Akkor lássuk a kortársat, ami Celeron,szóval ettől sem várunk csodát.

Screenshot - 2002

Semmi komoly…

 

Javul a helyzet, bár nem sokkal,az 1GFlops így sincs meg…

Screenshot - 2002.01.01

javul,javul!

Második felvonás: a Northwood-ok!

Itt is a kisebbel kezdjük,méghozzá egy 2GHz -s Celeronnal!

Screenshot - 2002

Alakul!

Az előzőkhöz képest már szárnyalunk!!! Na jólvan, a röhögést abba lehet hagyni, ezt nem mondtam komolyan.

Screenshot - 2002.01.01

azt hittem, több lesz…

Éppencsak megvan az 1 GFlops! Lehet ünnepelni!

Most pedig nézzük meg,mit hoz a +pár MHz és a négyszeres cache, jöhet a Pentium!

Screenshot - 2002

5 ezer pont!

Ez már alakul!

Screenshot - 2002.01.01

Az a CPUQueen…

Ez azért már nem kis ugrás az előzőkhöz képest! Csak nem tudom mire vélni azt a 2220 pontot,amit az Aida adott, ugyanis szörnyen-nagyon-aránytalanul sok. Ugyanis mint később ki fog derülni, ezzel már elvileg ki kéne érdemelnie a Prescott-verő címet, csakhogy ezt azért árnyalja a többi teszt eredménye. Lehet,hogy valamit rosszul mért az Aida? Pedig 3x is ez jött ki… Na mindegy, akkor ezt szerintem tekintsük ezt a tesztet nem hitelesnek!

 

Naés akkor most tessék szépen kapaszkodni, letérünk a földútról, sebességet váltunk, és már száguldunk is! Ugyanis következnek a Prescottok!

 

Kezdjük a változatosság kedvéért itt is a kisebbel! A színpadon: Celeron D 2,4 GHz!

Screenshot - 2002

Nem sokkal jobb, mint az utóbbi Pentium…

És most nyert tanúbizonyságot, hogy az előbb túloztam. Nem kicsit, nagyon!

Screenshot - 2002.01.01

Semmi extra…

Hát mégiscsak Cerka, csodát nem lehet tőle várni… És akkor most következik a teszt legmagasabb órajelű versenyzője, mégpedig a Celeron D 2,8GHz!

Screenshot - 2002

Lassan elérjük a használhatóság alsó határát!

Kezd alakulni!

Screenshot - 2002.01.01

A ,,Legerősebb”

Azért nem olyan rossz ez, szerintem már egész vállalható eredmények jöttek ki! Akkor most jöjjön egy kis összefoglaló!

táblázat_vége

Minden egybe’!

És most pedig nézzük meg,hogy hogy is skálázódtak egyes tesztprogramok:

superpi

Super PI

3dmark

3DMark 2001

Tökéletesen látszik a gyorsulás, egész szabályos a grafikon emelkedése!

linx

Linx

Ez is teljesen korrekt, itt látszik igazán a Prescott előnye!

cpuqueen

CPUQueen. WTF?!?

Na és itt a gond…Miazott aza ugrás?!? A 2 GHz -s Northwood majdnem egy szinten lenne a 2,8 -as Prescottal? Érdekes, szerintem valami Aida bug. Akkor mi is a végeredmény? Nem lett volna szabad a nagyobb P3 -akat P4 -re cserélni,amíg nem voltak elég kiforrottak az újoncok. Szóval én így visszamenőleg a Prescott érkezéséig nem váltottam volna le egy 1GHz körüli P3 -at,de ezt senki nem tudhatta előre. Bár ott az SD -ram is elég limitáló tényező volt. Jah és igen, lesz folytatás is, de ez még titok, máris túl sokat mondtam! :D

About adam12221

28 hozzászólás

  1. Jó kis teszt, véleményem szerint azért lett erősebb a cpu queenje az NW P4-nek mert ugye ott van az 512kb l2 cache, nem utolsó sorban pedig, hogy P4 és nem celeron.:) Egyébként tesztelgettem a 800 fsb-s NW-t 800 fsb-s Prescottal és a 2.8-as NW szintjét hozta kb a 3 gigás Preszi, általában, bár nem minden esetben.:)

  2. Hmmm.. Ez időben nem nagyon remekelt az Intel.. Most megnéztem a jó öreg 2001-2002 környéki Athlon XP 2400+ procimat, ami már 10 éve üzemel 2600+ ként, hogy mit megy Aida-ban és csak pislogok… 3364 pont CPU queen tesztben.. 3dmark 2001SE Gef4 ti4200-al 11000 pont fölött.. :) Azért elég jól ment ekkor a szekér AMD-éknél :)

  3. Egyébként gratulálok a színvonalas teszthez.. AMD vonalon is szívesen olvasnék egy ilyet :) Vagy méginkább P4 vs Athlon (XP) :DD

  4. Köszönöm szépen!
    Zane: Hát azért a nyers adatokat nézve, mégiscsak a Prescottnak kéne győzni! :)
    Hoorus: Ugye mint írtam, ez még csak az első része egy cikksorozatnak! :D

  5. A teszt jó de elég sok elírás van benne!
    Pl hogy nem minden Northwood magos Pentium4 támogatja a HT-t, illetve a Socket478-as Prescottok csak 3,4Ghz-ig skálázódtak… Esetleg le lehetne írni hogy az FSB-t is pumpálták szépen följebb a generációknál… Ki lehetne térni a QPB-re is ami szintén a NEtburst-al lett bevezetve (Quad Pumped BUS, vagy külső FSB, ahogy szimpatikus).. írhatnál a gyártástechnológiáról, hogy kezdetben 0,18-on gyártótták a Willamatte-ket a presott már 0,09-n lett gyártva, az L2 Cache-ről is írhatnál, hogy növelték az is, továbbá meglehetne említeni hogy a Willamatte P4-ek voltak már S423-ban is illetve PRescottos P4-esek tovább kerültek az LGA775-re később, és hogy voltak még P4-esek 0,065ös csíkszélességgel Cedar mill maggal, stbstb..
    És van pár elgépelés is.. ezeket kérlek javísd

  6. Rendben mester, kicsit fáradt voltam éjjel kettőkor! :D
    Meghát az oldal frissítése miatt jópárszor elveszett a mentés.

  7. Kimaradt adatok pótolva! Remélem már nem maradt ki semmi. :)

  8. Jó teszt! Kicsit több háttér történetet. :) Többit priviben :P :D

  9. Bevallom én inkább Nw párti vagyok azért a Prescottnak elég nagy hátrány szerintem a 31 lépcsős futószalag a Norci 20 lépcsőséhez képest.:) Valóban szépen kikupálódott QPB-re és ezáltal teljesítményre…Meg persze szvsz nemsok különbség van a Norci és a Preszi között viszont jóval több áramot megeszik, ami régebben azért elég probléma volt, mondjuk mái napig is az aki spórolni akar.

  10. Igen, sajnos nagyon sokat „lazítottak” a futószalagon a Prescottnál, amin elég sokat javíthat a HT, épp ezért HT nélküli Prescottot nem nagyon szabad venni, lásd Celeron, mert azok azonos órajelen lassabbakk mint a Northwood-ok :-)

  11. Ám az a fura, hogy mikor az első Prescott VS Northwood tesztek elkészültek, nagyjából ugyanolyan erősnek bizonyultak. Ám mára nagyon jól látszik és érződik is, hogy a Prescottok mégis jobbak, hisz hétköznapi használat során nekem valahogy erőteljesebbnek tűnt, mint a Northwood HT-s P4-esem :D

  12. Jó teszt. Egy erősebb VGA azért jobban kimutatja ezen procik külömbségeit.

  13. Amúgy igen.. tehát mi a francot várunk egy FX5500-astól :-D

  14. Szép írás :) és hát igen, tényleg érdekes lett ez a NetBurst, eléggé visszavetette az intelt abban az időben.

  15. Kedves opalrx7! Ez így ebben a forámban nem igaz… Lehet hogy utólag xarnak tűnt a NEtburst de mikor az volt… tökéletesen ellátta a feladatát.. a konkurenciánál bőven erősebb volt… A kezdeti P4-es időszak ami cinkes volt, de a Northwood és Prescott magos P4-ek mind jobbak voltak az AMD megoldásainál.. jó persze méregdrágák voltak, de gyorsabbak voltak… több featurát is támogattak, így hoszútávon is a Pentium volt jobb választás… a 2 magos procinál kezdett elfogyni a kraft… illetve ez is relatív… az AMD a K8-as X2-kel robbantott. ennyi… a Netburst is lehetett volna alternatíva, csak hát nem jött be a dolog.. ne felejtsük el hogy az Intel úgy tervezte hogy 20GHz-es órajeleken fogja a processzorait járatni…

  16. Köszi mindenkinek, és bacsis mesternek a korrigálást is! :) Hát igen, FX5500, hirtelen nem volt más. Miután megöltem az 512 -es x1950 Pro -t a szerver oldalával…

  17. Mester:

    Én nem vagyok meggyőzve hogy a netburst jó választás volt. teljesítmény/fogyasztás kategóriában is eléggé gyenge eredményeket hoztak a procik, és a teljesítmény/ár mutatójuk se volt jó…
    Az AMD K7-K8 előnyei annyira szépen előjöttek, k7 esetén az SSE2 hiánya az egyedüli ami felróható neki.
    …a csúcskategória meg mindkét gyártónál drága volt. csak az intelnél csillagászatilag drága, ami mellett amd csak mocskosul drága :D

    [troll on] És igen, az eredeti Nehalem 4 Netburst maggal, 20 Ghz-en volt elképzelve, csak nem volt az a PCB ami elbírta volna az áramerősségeket :) vagy DrMos helyett mindjárt IGBT tápelektronikát kellett volna rakni az alaplapra? :D (ha a 6.5MW-os modern villanymozdonyokban helytáll… :D :D ) [troll off]

  18. NEm volt olyan vészes a fogyasztás sem, főleg a mai szemmel, jó persze a teljesítmény/fogyasztás tragikus mai szemmel, de ugyanez igaz akkor a K7-re is :-)
    És ha ezt nézzük pont annyira volt rossz a teljesítmény/fogyasztás mutatója mint most az AMD-nek ;-)
    illetve az hogy rosszabb volt neki ez a mutatója ez nem azt jelenti hogy rossz volt, hanem inkább azt hogy volt nála jobb :-)
    arról nem beszélve, hogy aki az abszolút csúcsot akarja az mostanság sem a fogyasztást nézi elsődlegesnek :-)

  19. Helló!
    Kb egy éve kísérem figyelemmel az itt megjelenő tesztjeiteket. Végre egy oldal ahol nem csak modern ketyeréket tesztelnek! Gratulálok hozzá! Jelen cikkben vártam volna egy Prescott magos pentiumot még a celeronok mellé. Esetleg HT-val és anélkül. Egyébként jól sikerült. :-)

  20. Egyébként abban igazat adok, hogy aki teljesítményre megy annak a fogyasztás tényleg másodlagos dolog. Egyébként sok videóban láttam ahol szénné húzott prescott P4-ekkel játszanak és azért ott 4 ghz fölött nem olyan rossz. Lehet, hogy az Athlon 64-eket jobbnak tartották a P4 Prescottnál, de szerintem a P4-el azért több mindent lehetett egyidejűleg csinálni mint az Athlonnal. Mái napig Prescott ketyeg a gépemben 9800 Pro mellett és amire kell teszi a dolgát.:)

  21. Hát aki ismer az tudja hogy ezek a netburst procik nem dobogtatják meg a szívemet, szerintem ez volt az intel-történelem szégyenfoltja, amit csak a Core érkezése küszöbölt ki. Ha eszembe jutnak azok az 1.7Ghz celeronok még mindig felsírok álmomban. :-)

  22. Érdekes egyébként mert ebből a sorozatból a Celeronok nagyon gyengék, a Northwood-Presscott páros viszont már jó tud lenni 3G környékén.

  23. A legerősebb Duron processzor ritka darabnak számít?

  24. mihez képest ;-)
    Igaziból nem beszerezhetetlen…

  25. bacsis: A P4 nem volt jobb a konkurencianal. Fej-fej mellett voltak, arban viszont jobb volt az AMD. Csak figyelni kellett ,hogy ne sarkazza le az ember vagy susse meg a K7-et.

    Par aprosag a cikkel:

    – Nem 128/256kb volt beepitve, hanem annyi volt engedelyezve, vagy a tobbi volt letiltva.
    – Az alaplap nem infravoros, hanem ultra viola szinben vilagitott.

  26. jó kiss cikk,rendben összeszedted…isten ments hogy futtassam magam de szeretnék linkelni egyet:
    http://logout.hu/bejegyzes/moko_2/gagyi_vs_gagyibb_avagy_celeron_vs_celerond/hsz_1-50.html
    csak azért mert azért az elég komoly hogy 2,4 celkaD+mx 460 64mb elver egy fx5500 256mb+2.8celD-t….hmm ez érdekes :-)

  27. Hát… azt hiszem, erősen visszafogja az eredményeket az a fx5500 a 3dmarkban. Nekem a 330D cerkám 10100 pontot ment az érdekesség kedvéért, de GeForce 6600GT 256mb kártyával. A többi kb stimmel.

Leave a Reply