486DLC-vel túl minden képzeleten, 1. rész

486DLC-vel túl minden képzeleten, 1. rész

Még 2010-ben mutattam be egy elég szépen kifullozott 386-os PC-t, amibe igyekeztem minél több földi jót belepakolni. Aztán ahogy teltek múltak a hónapok, és hódolva továbbra is a hobbimnak, kerültek a tulajdonomba különböző érdekes cuccok, amik begyűjtése után körvonalazódott bennem, hogy talán tudnék még erősebb 386-ost építeni.

A feladat elég nagy kihívás volt, hiszen, az elképzelésem, amit szerettem volna kivitelezni, bőven az extrém jelzővel lehetett volna illetni. De ez természetesen nem tántorított el, hogy ne vágjak bele.

Már a korábbi cikkem befejezése után tervben volt egy olyan 386-os alaplap, amibe a VESA bus-os bővítőkártyákat is belepakolhatom, így erősítve első sorban a VGA fronton, hogy játékok alatt semmiképpen sem a lassú 2D megjelenítés legyen a szűk keresztmetszet.

 

Sikerült is egy Opti495SL chipsetre épülő alaplapot szereznem, ami lényegében nem más, mint egy 386/486 Hybrid csoda. Gyárilag fixen van forrasztva egy 386 DX40-es CPU az alaplapra forrasztva, ami igény szerint kiváltható egy akár 486DX2-es CPU-val is, így akár a teljesítményt meg lehet többszörözni. De mivel én szerettem volna maradni a 386-os fronton, természetesen nem ezt az opciót választottam, hanem maradni szerettem volna inkább a 486DLC-nél, ami lényegében egy 386-os buszrendszert használó processzor, 1KB L1 gyorstárral, és a 386-ossal szemben némileg kibővített 486-os utasításkészlettel, ami inkább a 386-oshoz van közelebb, mintsem a 486-oshoz.

Opti495SLC lapocska

Igen ám, csak hogy gyárilag az alaplapba nem volt beforrasztva külön 386-os processzoroknak a CPU foglalat, annak ellenére, hogy az User Manual szerint, ha lenne benne foglalat, akkor jumperrel beállítható lenne a cserélhető tokozású 386 és 486DLC CPU is. Viszont a helye a foglalatnak megvolt, hiszen készültek olyan alaplapok, amikre rákerült a foglalat.

Sajnos én nem vagyok egy nagy forrasztó zseni, de Helkis barátomat megkérve, ez a probléma áthidalásra került, mert ő forrasztott az alaplapba egy 386-os CPU foglalatot. A forrasztás szinte igazán jól sikerült, szinte nem is látni, hogy nem gyárilag lett behelyezve az alaplapba.

CPU foglalat beforrasztva

 

hibátlan forrasztás

Ez után a művelet után már simán be tudtam helyezni a gyárilag 33MHz-es, de amúgy 40MHz-en ketyegő Cyrix 486DLC-met, ami meg lett fejelve egy Cyrix 83D87 387-es Coprocesszorral, ami az FPU számításokért felelős.

 

Különböző procik egy lapon

Vicces látvány, hogy egyszerre 3 processzor is van az alaplapban.

 

Memóriából 20MB került az alaplapba, ami bőven elég, igaz mehetne ennél akár több is, de sajnos most nem tudom, hogy hova raktam a másik 4X4MB-os KIT-emet de az is lehet, hogy vissza downgrade-elem 8MB-ra, mert úgy szűkebb memóriaidőzítést lehet beállítani, és gyorsabb a rendszer, ráadásul amúgy is az esetek nagy többségében elég a 8MB memória is…

Lássuk a bővítőkártyákat!

VGA kártyából egy Cirrus Logic GD5429-es került bele, mert a VESA-s tesztemből az derült ki, hogy ez elég jó kis teljesítményt tud nyújtani, igaz van nála erősebb is, de sajnos nem mindegyiket sikerült működésre bírnom az alaplapba. De ezzel a kártyával sem lesz szerintem megjelenítés beli problémám a sebesség terén.

Cirrus Logic GD5429

Úgy terveztem, hogy a gépen lesz egy Windows 3.11, ami MFM szabványú HDD-n lesz, illetve hozzá passzoló vezérlő is helyet fog kapni.

A vezérlő elég nagy fizikai méretekkel bír, még a 80-as évek végét idézi keményen. De nem csak HDD-t, hanem Floppy meghajtókat is tud vezérelni, így az 1,44MB-os Floppy meghajtó erre lett rákötve.

WD MFM vezérlő

Ha a gépbe kerül MFM vezérlő, akkor az IDE csatorna ugrik. Viszont a 80MB-os MFM HDD nem kecsegtet túl sok hellyel, ezért úgy oldottam meg a további tárhely bővítését, hogy a gép kapott egy SCSI vezérlőt is

 

AMI akár lehetne VESA busz-os is, de azért erre az ISA-s Adaptec-re esett a választásom, mert ehhez van külső SCSI eszközöket összekötő kábelem, de majd azokról kicsit később!

Adaptec AHA 1542

Hangkártyából egy Creative AWE32 CT3990, és egy Gravis Ultrasound Classic került beépítésre. Sajnos Windows95 alatt csak az AWE32 működik, viszont DOS6.22+Win3.11 kombó alatt használható/kiválasztható mindegyik.

Creative AWE32 és Gravis Ultrasound

A gép kapott még egy 10MBit-es LAN kártyát is, semmi extra, viszont jumperrel állítható az IRQ, és az IO cím is, ami nagyon fontos, hogy tudjunk variálni a hardveres erőforrásokkal, elkerülve/megkerülve az ütközéseket

10MBit-es LAN

Végül pedig landolt a gépbe egy IO kártya, amin szintén van floppy és IDE vezérlő, ezek letiltásra kerültek, ám a kártyán lévő soros port üzemképes maradt, majd erre fogom csatlakoztatni az egeret.

LG, azaz ez még Goldstar IO kártya

 

Most pedig lássuk a HDD-ket:

 

MFM-ből egy 80MB-os Imprimis gyártmányú 2db 5,25-ös helyet elfoglaló egység került beépítésre, ami már egyszer szerepelt a retro HDD-s tesztemben. Erre fog majd kerülni a DOS 6.22 és a Windows 3.11

Imprimies MFM HDD

 

Imprimis MFM HDD csatijai

Sokkal modernebb egységek kerültek beépítésre SCSI fronton!

 

Először is Boot HDD egy 700MB-os SCSI, szintén 2db 5,25-ös helyet elfoglaló Seagate ST4702N merevlemez,

Seagate ST 4702N SCSI HDD

 

Seagate ST 4702N SCSI HDD csatijai

továbbá plusz tárhely miatt egy standard 3,5-es 2,1GB-os IBM HDD is beépítésre került, hogy legyen hely bőségesen a játékoknak, programoknak

IBM 2,1GB SCSI HDD

Optikai meghajtóból egy Matshita 4X/4X/24X-es cd író került a gépbe, ami szintén SCSI csatolóval lett ellátva, ami egy IDE-s Mobilrack alatt kapott helyet, a SCSI, és az MFM HDD-k között… A Mobilrack túl sok szerepet nem kap most, az még egy korábbi projectből maradt bent, s még nem szereltem ki. A helyére majd talán vagy egy 1 helyes 5,25-ös SCSI, vagy egy ugyanekkora MFM HDD fog beépítésre kerülni.

Matshita CD író SCSI csatival

Úgy gondolom, elég jól össze lett válogatva a cucc a géphez, de ha az ember nagyon akarja, akkor még lehet kitalálni jópofa kiegészítőket!

 

Mint fentebb írtam, nem véletlenül ez a SCSI vezérlő kapott helyet a gépben!

Sikerült szereznem szinén SCSI csatolós, de külső eszközöket!

Többek között egy Yamaha 4X-es külső CD írót, ami új korában nem kevesebb, mint nettó 250ezer Jó Magyar FT-ért kellette magát, és hát szerencsére máig hibátlanul végzi a dolgát. Továbbá kapott a gép, egy szintén külső SCSI portos Scannert is, amit a HP készített

Yamaha külső CD író, és HP DeskScan 5P scanner SCSI csatolóval

 

Ezeket a külső eszközöket, ha csatlakoztatjuk a SCSI vezérlő külső portjára, akkor azok már ugyanúgy működnek, ugyanúgy kezeli a kártya, mint akármilyen más belső egységet.

Itt látható szépen felsorakoztatva, felismertetve a különböző SCSI eszközök:

SCSI eszközök

 

A következő lépés, ami igazán nagy kihívás volt, hogy ezeket az eszközöket szoftveresen is beüzemeljük úgy, hogy azok még működjenek is.

De ez majd a következő részben

About bacsis