Az AMD 2013 Áprilisában mutatta be az alacsony fogyasztású Jaguar mikro architektúrára épülő Kabini magos APU-kat, amiket a gyártó első sorban tabletekbe, és alacsony fogyasztású laptopokba szánt. Sajnos a ezeknek a központi egységeknek a gyártása nem volt épp a leg zökkenő mentesebb, ezért igen kevés eszköz került forgalomba ezzel az APU-val. Ebből adódóan asztali számítógép fronton még kevesebbet sikerült értékesíteni. ... Tovább olvasom »
bacsis-tuning
Maxoljunk ki integrált grafikát
Aki játékra használta, illetve használja a számítógépet, az mindig igyekezett minél erősebb VGA kártyát választani, hiszen a játékoknak első sorban a VGA kártya kell, hogy minél erősebb legyen. Persze nagyon sokan a számítógépüket nem játékra, hanem inkább irodai munkára, vagy szimplán internetezésre, vagy egyéb multimédiás felhasználásra, pl. filmnézés, zenehallgatás, esetleg e tartalmak szerkesztésére használták. Ezekben az esetekben nem feltétlenül szükséges ... Tovább olvasom »
Sony VAIO VGN-P11Z (Rém)álom
Annak ellenére, hogy az évek folyamán eszméletlen mennyiségű hardvert halmoztam fel, mégsem tartanám magamat kütyü mániásnak. A kütyü alatt a tenyérbe való apró készülékekre gondolok. Természetesen ezekből is akad pár darab, de csak olyanok, amik a maguk idejében csodának, utána pedig legendának, s máig annak számítanak. Ilyen például a HP Jornada 728-asom, vagy a Toshiba Libretto 100CT-m, de ide sorolnám ... Tovább olvasom »
Tuningoljunk SD RAM-ot
Már egy jó ideje az SD memóriák lényegében nem viselnek valódi értéket, még a nagyobb méretű modulok sem, így talán ennek is köszönhetően óriási mennyiségre tettem szert. Ezek között, amik eljutottak hozzám, időnként érkeztek érdekesebb modulok, amiket félre raktam, hogy majd egyszer jó lesz, órajel rekordokat döntögetni, vagy valami ilyesmi. Aztán nem olyan régen pakolgattam a memóriáim között, és megpillantottam ... Tovább olvasom »
SD RAM a Rambus ellen
Egy pár napja egy régi cimborám szólt, hogy hát lenne neki egy dobozos Epox alaplapja, ami elég ritka, és, hogy nem-e érdekelne. Mikor megláttam, hogy egy dobozos valószínűleg sosem’ használt i820-as Rambus memóriás alaplapról van szó, nagyon megörültem neki, s miután elhoztam, úgy gondoltam, hogy írok köré egy cikket. Korában is volt dolgom Rambus memóriás alaplapokkal, Slot1, Socket370, Socket423 Socket478-as ... Tovább olvasom »
Dual Graphics a Llano-val
Aki kicsit is követi a számítógépes hardverek fejlődését, az már biztosan hallott az APU fogalmával, ami az Accelerated Processing Unit rövidítése, ezek az APU-k lényegében olyan CPU-k (Central Processing Unit) amiknél már a videókártya is a processzor szilíciumlapkájára lett integrálva. Eme cikkben egy A8 3820-as APU lesz bemutatva, ami a Llano (Lánó) lapkára épül. A Llano volt az első olyan ... Tovább olvasom »
Amper tüzelésü kazánok házi bajnoksága
Két eltérő steppingel megáldott Prescott hőtermelés és fogyasztásbeli különbségét tanulmányoztuk. Tovább olvasom »
FM2+ az AMD új vizein hajózva
Sziasztok! Eme cikket ezúttal Snake1977 fórumtársunk írta nektek, amit hozzáteszek, csak sok-sok rábeszélés árán készített el, épp ezért, különösen nagy érdeklődéssel fogadjátok tőle! A cikk azon okból jött létre, hogy ideje volt leváltani a régi vasat, ami egy Gigabyte GA-EP43C-DS3 lapból , és egy core 2 quad Q8300-as processzorból állt. Mivel a lap tudja kezelni a ddr2/ddr3-as memóriát, így még ... Tovább olvasom »
HP NC2400, kicsi öreg, de még mindig helytáll
Eme cikket Iday fórumtársunk küldte nekem, már jópár hónapok óta, amit én jól el felejtettem, és csak most találtam meg a gépemen, hogy bizony ezzel még adós vagyok neki, illetve nektek! Fogadjátok hát tőle szeretettel! Sziasztok, én a bacsis javítómestere vagyok, mint azt korábban is írta Czunder. Ez a masina 2006-ban látott napvilágot a HP műhelyében és a 12,1”-es kijelzőt ... Tovább olvasom »
486DLC-vel túl minden képzeleten, 1. rész
Még 2010-ben mutattam be egy elég szépen kifullozott 386-os PC-t, amibe igyekeztem minél több földi jót belepakolni. Aztán ahogy teltek múltak a hónapok, és hódolva továbbra is a hobbimnak, kerültek a tulajdonomba különböző érdekes cuccok, amik begyűjtése után körvonalazódott bennem, hogy talán tudnék még erősebb 386-ost építeni. A feladat elég nagy kihívás volt, hiszen, az elképzelésem, amit szerettem volna kivitelezni, ... Tovább olvasom »